A szerződés szerinti szállítás folyamatos
Nyugtató az Emmitől: biztosított a kórházak folyamatos gyógyszerellátása
A Világgazdaság szerdai számában azt írta, hogy a Hungaropharma valamennyi kórházzal felbontotta a szerződését, miután a cégnek a korábbi szerződések alapján már kezelhetetlenné váltak a kintlévőségei.
2013.06.19 19:10MTIBiztosított a kórházak folyamatos gyógyszerellátása - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága szerdán.
A Világgazdaság szerdai számában azt írta, hogy a Hungaropharma valamennyi kórházzal felbontotta a szerződését, miután a cégnek a korábbi szerződések alapján már kezelhetetlenné váltak a kintlévőségei. Emlékeztettek arra, hogy a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségéhez tartozó hét vállalat kintlévősége március végén 15 milliárd forint volt.
Az egészségügyi államtitkárság közölte: a Hungaropharma 2013 márciusában az összes vele szerződésben álló kórházzal megújította a már fennálló megállapodást. A szerződés szerinti szállítás azóta is folyamatos - tették hozzá.
A közleményben kiemelték továbbá, hogy a kórházak adósságállományával kapcsolatosan jelenleg is tartanak az egyeztetések az egészségügyi kormányzat, a beszállítók képviselői, a nagykereskedelmi partnerek és a társtárcák között.
Az egészségügyi államtitkárság 2010 nyara óta folyamatosan követi a kórházak adósságállományának alakulását. "Jelen pillanatban a kórházak gyógyszerellátását veszélyeztető helyzet nem áll fenn" - írták.
A gyógyszer-nagykereskedések - így a Hungaropharma is - különböző szerződések alapján jelenleg is szállítanak gyógyszert a betegellátó intézményeknek. A kórházak folyamatos gyógyszerellátása biztosított - írta az államtitkárság.
A Magyar Kórházszövetség vezetőségének megbízásából nyilatkozó Budaházy Emil, a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórház orvosigazgató-helyettese szerdán az MTI-nek elmondta: február végén a Hungaropharma minden kórházzal közölte, hogy a sok tartozás miatt felbontja a korábbi szerződéseket. Ugyanakkor egy új szállítási és fizetési feltételeket tartalmazó szerződéstervezetet is készítettek. Ezt viszont a kórházak többsége vitatta és elutasította. Ezért a Hungaropharma úgy döntött, hogy megpróbál külön-külön megegyezni a kórházakkal, és erre szeptember 1-jéig adott határidőt.
Budaházy Emil úgy tudja, a kórházak egy részével már meg is egyeztek. A Péterfy Sándor utcai kórházzal még nem, de mostanáig barátságos hangnemben folytak megbeszélések.
A kórházszövetség tagja azt mondta, hogy a kórházi gyógyszerszállításban mostanáig nem voltak fennakadások.
Kapcsolódó írások:
- "Földönkívülinek csináltam gyereket - és az anyám is UFO!"
- 5 ezer levél hamis gyógyszer lapult a kamionban
- Megrázó: új fotók kerültek elő Michael Jackson halotti szobájáról
- Gyógyszerekkel és késsel próbálkozott Michael Jackson lánya
- Túlgyógyszerezés végezhetett a Kris Kross duó egyik tagjával
- Megölik a rákbetegeket a gyógyszergyártók?
- Patika-hitelprogramot tervez a kormány
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06