Halált okozó testi sértés

Kaposvári börtönőrök ügye: négy évet kapott az elsőrendű vádlott

A tíz vádlott közül a bántalmazásban bűnsegédként közreműködő másodrendű vádlott egy év börtönbüntetést kapott, három év próbaidőre felfüggesztve.

2013.06.05 20:21MTI

Halált okozó testi sértés és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt bűnösnek mondta ki és nem jogerősen négy év börtönre ítélte szerdán a Győri Törvényszék katonai tanácsa a kaposvári börtönőrök ügyének elsőrendű vádlottját, aki négy éve úgy megvert egy fogvatartottat, hogy a férfi néhány héttel később belehalt sérüléseibe.

A tíz vádlott közül a bántalmazásban bűnsegédként közreműködő másodrendű vádlott egy év börtönbüntetést kapott, három év próbaidőre felfüggesztve. A többiek bűnösségét egyebek között hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, szolgálatban elkövetett kötelességszegés, jelentési kötelezettség elmulasztása és közokirat-hamisítás miatt állapította meg a katonai tanács. Ők 100 és 400 ezer forint közötti pénzbüntetést kaptak.

Hat elítélt büntetése jogerős, hárman - köztük az elsőrendű - enyhítésért fellebbeztek. Egy vádlottat próbára bocsátottak.

A ügyben érintett tíz ember közül hárman korábban leszereltek, a börtönparancsnok alezredes nyugállományba került. Őt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt találta bűnösnek a katonai tanács. A bűnügy többi szereplője továbbra is a büntetés-végrehajtásban dolgozik.

A tárgyaláson elhangzott: a sértettet 2009. január 24-én háromszor is bántalmazták a börtönőrök. A német-magyar kettős állampolgárságú férfira aznap az egyik vádlott kutyát uszított. A rab a földre esett, a kutya szájkosara pedig többször is megütötte. Egy későbbi ellenőrzéskor a másik börtönőr ütötte arcon a rabot, miután az felemelt székkel a kezében fogadta.

A legsúlyosabb bántalmazás akkor történt, amikor az elsőrendű vádlott - tudván, hogy a rab viselkedése miatt már többször intézkedni kellett - bement a fogvatartott cellájába, és rákiáltott, hogy álljon fel. Mivel a rab késve engedelmeskedett, a földre lökte, majd egyik lábával a mellkasára állt, és ököllel többször megütötte a fején és az állkapcsán.

Másnap reggel késve intézkedtek annak érdekében, hogy a látszólag alvó, valójában kómában lévő rab orvosi ellátáshoz jusson.

A kaposvári börtönőrök bűnügye azért került Győrbe, mert összeférhetetlenség miatt nem tárgyalta 2010-ben a Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsa, a tárgyalás előtt ugyanis kiderült, hogy két vádlott bírósági ülnök volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.