"Foglyul ejtette az államot egy szűk érdekcsoport"
Bajnai: 2010 óta új tipusú korrupció van jelen Magyarországon
Bajnai Gordon szerint egy szűk, a Fidesz élvonalához közvetlenül és évtizedek óta kötődő érdekcsoport a kormányt, a parlamenti többséget, a hatóságok és az állami vállalatok jó részét is befolyásolja, foglyul ejtette.
2013.05.29 12:38MTIBajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője erről az általa létrehozott Haza és Haladás Alapítvány rendezvényén beszélt szerdán.
A volt miniszterelnök azt mondta, Magyarországon 2010 óta olyan új típusú korrupció van, amely a hivatalnokok megvesztegetése helyett a döntéshozói pozíciók birtoklására épül.
"A korrupció ma már nem a demokrácia és a piacgazdaság káros mellékterméke, hanem egy tekintélyelvű és államkapitalista rendszer kiépítésének legfőbb eszköze" - jelentette ki.
Hozzátette: az Orbán-kormány a földbérleti és a trafikpályázatokkal már a rendszer működtetőinek, "kisrészvényeseinek" a kifizetéséhez is hozzálátott.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: Bajnai jobban teszi, ha leszáll a magas lóról
- Hajdú-Bét: Zsigó lett az alperes - Bajnai személyiségi jogi pert indított
- Kósa: Bajnai közvetlenül részt vett a Hajdú-Bét irányításában
- Földpályázaton vesztes gazdák: az Együtt-PM igazságot szolgáltatna
- Fidesz: Mi lehet a Hajdú-Bét-aktákban?
- Bajnai: a kormányváltás után igazságos adórendszert vezetnek be, videó
- Bajnai: Orbán a polip arca, amely az országot behálózza, Simicska az agy, amely a csápokat mozgatja
- Mesterházy: augusztusra tudni lehet, ki lesz Orbán kihívója
- Bajnai reálbér-emelést ígér a pedagógusoknak
- Fidesz: "kiszabadult a Hajdú-Bét szelleme a palackból"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06