Jubileumot ünneplünk
Hende: új alapokon folytatódik a kecskeméti repülőnapok hagyománya
"A korábbinál sokkal költséghatékonyabban éled újra idén augusztus 3-4-én a nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató."
2013.05.01 13:09MTIHende Csaba hangsúlyozta: a feljegyzések szerint idén kereken 100 esztendeje annak, hogy magyar katonák először a levegőbe emelkedtek. E jubileum megünneplése méltó alkalmat teremtett arra, hogy új alapokon, az adófizetők pénzét az eddigieknél sokkal kímélőbb módon újjáélessze a tárca a repülőnapok hagyományát.
A program idejére Kecskemét a repülős világ fővárosává válik majd, ahol 25 ország légiereje mellett a Magyar Honvédség légi és szárazföldi alakulatai is bemutatkoznak - tette hozzá.
Az eseményt népszerűsítő kampány célja, hogy minél több ember figyelmét felhívja a nagyszabású programra, különös tekintettel arra, hogy a honvédség, illetve a haditechnika iránt érdeklődő fiatalok között ott vannak a jövő pilótái - állapította meg a tárcavezető.
Jelezte: bár a legutóbbi, 2010-es bemutatóhoz képest a jegyárak nem emelkednek, a szervezők gondoltak azokra is, akiknek a pénztárcája nem tenné lehetővé a részvételt a repülőnapon: a megyei kormányhivatalokon keresztül 2000 darab ingyenes belépőt osztanak szét országszerte. Az érintettek a MÁV és a Volán járatain a helyszínre is térítésmentesen utazhatnak, míg az elővételben jegyet vásárlók féláron vehetik igénybe a vasúti és autóbusz-közlekedést.
Hende Csaba Kecskeméten jelképesen átadta a nagyközönségnek a kiállítótérként működő, szimulátorokkal is felszerelt rendezvénykamiont, mely az elkövetkező bő negyedév során az ország 10 különböző helyszínén népszerűsíti majd a repülőnapot.
A tájékoztatón Zombor Gábor (Fidesz), Kecskemét polgármestere elmondta: Kecskemét egyik büszkeségének tekinti a seregszemlét, melyre több százezer látogatót várnak, és amelynek újbóli megrendezéséért személyesen is köszönetet mondott a miniszternek.
Az augusztus 3-4-én zajló repülőnap résztvevői a Magyar Honvédség Gripen vadászgépeinek légi parádéja mellett számos külföldi kötelék attrakcióját is megcsodálhatják. Közöttük kiemelkedő látványosságnak ígérkezik az orosz Russzkije Vityazi, a spanyol Patrulla Aguila, a török Turkish Stars, az olasz Frecce Tricolori, valamint a horvát Wings of Storm formáció műsora.
Emellett a kecskeméti bázis betonján testközelből is megtekinthetők lesznek olyan különleges repülőgép-típusok, mint a C-17-es, a Míg-21-es és 29-es, továbbá a Szu-25-ös és 27-es.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06