Kalocsa mellett

Darabokban került elő a patakból az ellopott harang

Megpróbálták a lopott harangot értékesíteni, de a vevő később elállt a vásárlástól.

2013.04.09 19:39MTI

Összetörve, egy patak vízébe rejtve találták meg kedden azt a bronz harangot, amelyet a Bács-Kiskun megyei Szakmárhoz tartozó Felsőerek kápolnájából loptak el márciusban.

Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a kedden megtalált harang és a fém tartószerkezet ellopásával megalapozottan gyanúsítható három kalocsai lakost elfogták és előállították a rendőrök.

A lopással több százezer forintos kárt okoztak a tolvajok, akik a harangot 310 darabra törték, majd egy vászonzsákban víz alá rejtették.

A nyomozás során derült fény arra is, hogy megpróbálták a lopott harangot értékesíteni, de a vevő később elállt a vásárlástól - tette hozzá a szóvivő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.