Szlovákia
Kitelepítettekért szól Miksi új harangja
A mai Szlovákia területéről egykoron kitelepítettek és a II. világháborúban elhunytak emlékére öntetett harangot szentelt fel a Losonc melletti Miksiben Beer Miklós váci megyéspüspök szombaton.
2013.04.07 01:45MTIA harangokat egy, a településről elüldözött vallásos palóc ember, a decemberben elhunyt Trizna Lajos öntette, aki a maradék vagyonát a Palóc Múzeumra hagyta. Trizna Lajost és családját 1948-ban telepítették ki a szülőfalujából, előbb Berkenyére, majd Balassagyarmatra költöztek.
A 300 lelkes felvidéki palóc faluból kilenc családnak kellett Magyarországra költöznie, a helyükbe Lucfalváról költöztettek át szlovákokat. Ma a településnek már csak negyede magyar – mondta a harangszentelő ünnepségen Ágoston Imre, Miksi polgármestere az MTI-nek.
Hozzátette: a falu lakosságának átlagéletkora folyamatosan nő, vagyis a település öregszik; a felnőttek között nagy a munkanélküliség, a fiatalok közt pedig az elvándorlás. Trizna Lajosról elmondta, hogy az adományozót – immár posztumusz – a falu tiszteletbeli polgárává fogadták vissza. A harangot felszentelő Beer Miklós püspök reményét fejezte ki, hogy ezeknek a harangoknak a szava egymás megértését fogja majd elhozni a felvidéki településen. Hozzátette: egykori gimnáziumi társa, Trizna Lajos a harangok Miksibe szállítását még láthatta, ám a harangszentelő ünnepséget már nem érhette meg.
A harangszentelésen részt vett a Magyar Közösség Pártja és a Csemadok több vezetője is. Csúz Péter, a Besztercebányai Önkormányzat tagja, a Magyar Közösség Pártja losonci járási vezetője az MTI-nek azt mondta: "ma ezek a magyarság végvárai, Fülek még bástyának is tekinthető, de ha a végvárak elvesznek, a bástya is ledőlhet".
Trizna Lajos egy monori vállalkozást bízott meg a két adományharang elkészítésével. Farkas Tibor, a Harangszó 2003 Bt. vezetője közölte: a harangokat egy lengyelországi műhelyben öntették, az elektromos munkálatokkal napokon belül végeznek. A korábbi, 200 kilogrammos harang mellé került 500 kilogrammos, Szent Rafael arkangyalnak szentelt egyik új harang a Miskiből kitelepítettek, a kisebbik, a Szent Mihály főangyalnak szentelt 150 kilós pedig a II. világháborúban elhunytak emlékét őrzi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06