Közműszolgáltatások

Rétvári: a kormány tovább csökkentené a családok terheit

A kormány a felmerült fogyasztóvédelmi tapasztalatok alapján további határozott lépéseket tesz annak érdekében, hogy csökkenjenek a magyar családokra háruló - energetikai szolgáltatók erőfölényére visszavezethető - adminisztratív és anyagi terhek.

2012.11.29 09:44MTI

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára - a fideszes kezdeményezésre tartott vita indításaként elmondott felszólalásában - azt mondta: a mostani kormányzati ciklust megelőző nyolc év "hiányos, ellentmondásos és egyoldalúan szolgáltatóbarát szemléletű" energetikai szabályozása, illetve a gazdasági világválság nyomán fellépő pénzügyi problémák együttes hatására az elmúlt években gyors ütemben nőtt a magyar családok, háztartások rezsikiadása.
   
Amikor a közműszámlák kiegyenlítése sok családnak mindennapi gondot jelent, akkor megengedhetetlen a közszolgáltatást nyújtó cégek extra méreteket öltő profittermelése - hangsúlyozta Rétvári Bence.
 

Rétvári Bence grafikonokat felmutatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok időszakában jóval nagyobb mértékben drágultak a rezsiköltségek, mint a mostani Orbán-kormány időszaka alatt. Közölte: a villamos energia ára az előző szocialista és szabad demokrata kormányok alatt több mint 97 százalékkal, 2010-től napjainkig ugyanakkor mindössze 2,5 százalékkal emelkedett. Hozzátette, a földgáz ára az előző kormányzati ciklusban 200 százalékot meghaladóan nőtt, míg az Orbán-kormány intézkedéseinek hatására a fogyasztók az elmúlt két évben több mint 400 milliárd forintot takarítottak meg.
   
A kormány eddigi intézkedéseiről szólva emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány a távhő árát a 2011. március 31-i szinten rögzítette, és bár a rendszer további optimális működése és a fogyasztók zavartalan téli ellátása érdekében 2012. január 1-jétől szükséges volt minimális áremelést végrehajtani, összességében a végfogyasztói árak az inflációt meg nem haladó mértékben növekedtek.
   
Hangsúlyozta azt is, hogy a kormány közbelépése eredményeként 2010. áprilisa és 2011. decembere között a földgáz és a villamos energia végfogyasztói árai mindössze egy-egy alkalommal emelkedtek. Emellett az adminisztratív kötelezettségek visszaszorítását szolgálta a villamos- és a gázmérőórák átírásával kapcsolatos jogszabály-módosítás, amely jövő január 1-jén lép majd hatályba - tette hozzá.
   
Az államtitkár szerint az kormány az elmúlt időben minden lehetőséget megragadott, hogy az emberek hétköznapi nehézségeit csökkentse és a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy az energiaárak a lakosság teherviselő képességéhez illeszkedő módon és mértékben alakuljanak, a háztartások jövedelméből energetikai kiadásokra fordított összegek csak a lehető legindokoltabb esetekben növekedjenek.
   
Rétvári Bence a még megoldandó kérdések közé sorolta a számlaképek felülvizsgálatát, illetve annak áttekintését, hogy megfelelő számú ügyfélszolgálat és panaszkezelési fórum áll-e rendelkezésre a fogyasztók számára.
   
Szerinte elemezni kell a jelenleg díjfizetés mellett igénybe vehető többletszolgáltatások körét, és az indokolatlan tételeket ingyenessé kell tenni, valamint meg kell vizsgálni a leolvasással, méréssel és díjfizetéssel kapcsolatos rendelkezéseket.
   
Az államtitkár hangsúlyozta: a szabálytalan vételezést és az energialopást törvényes eszközökkel vissza kell szorítani, a szolgáltatói túlkapások azonban nem megengedhetőek. A tisztességes, becsületes fogyasztók védelme alapvető feladat - rögzítette.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.