Átrendeződött az állomány
A magyar családok felének nincs autója
A magyar családok felének nincs autója, a hazai háztartások tulajdonában lévő autópark pedig a két évvel ezelőtti szinten stagnál.
2012.09.23 07:46MTIA Bosch kutatási eredményei szerint az idén a magyarországi háztartások 45 százalékának volt autója; ez az arány nem változott 2010-hez képest, ugyanakkor mind lakóhely, mind életkor szerint vizsgálva átrendeződött a háztartások autóállománya 2012-re. Míg Budapesten két év alatt nem változott érdemben az autók statisztikája, addig a vidéki városokban 2010-óta 8,4 százalékkal csökkent a gépjárművel rendelkező családok száma.
Ezzel ellentétben növekedés figyelhető meg a - magyar lakosság 35,4 százalékának otthont adó - községekben, ahol a családokban előforduló autók száma két év alatt 5 százalékkal emelkedett. A kutatás megállapította, hogy míg az érettségivel rendelkező autósok tábora 2010 óta folyamatos növekedést mutat, addig 2012-ben 12,2 százalékkal kevesebb diplomásnak van autója a két évvel ezelőtti állapothoz képest. Váltakozó képet mutat a korcsoport szerinti vizsgálat is.
Míg a 30-39 évesek táborában az autók száma négy éve folyamatosan kiegyensúlyozott növekedést mutat, addig a 40-49 éves autótulajdonok száma az elmúlt két évben 8,4 százalékkal csökkent, és mára a 2010-es szinthez képest is 5,2 százalékkal kevesebb ebben a korcsoportban a gépjárművel rendelkezők száma. A Medián vizsgálta a szervizelési szokásokat is: négy éve változatlanul a szakértelem az autósok legfontosabb szervizválasztási szempontja, míg a földrajzi közelség vagy a beépített alkatrészek minősége kevésbé befolyásolja döntésüket.
A Bosch kutatása rávilágított, hogy míg 2008-ban és 2010-ben a válaszadók számára a szakértelem mellett a megbízhatóság fontosabb szempont volt az árnál, addig 2012-ben a szervizválasztás második legfontosabb kritériumává lépett elő a várható költségek mértéke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06