Vélemény

Kultúrharc

Van a jelenlegi magyar közéletben egy érdekes, irodalminak álcázott, valójában politikai vita. A vitát a Fidesz robbantotta ki azzal, hogy Márai Sándort előbb Wass Albertre, majd Nyirő Józsefre cserélte. Ezen a politikai szimbolika miatt joggal háborodtak fel azok, akiknek a harmincas évek vége és a negyvenes évek eleje nem éppen a legkedvesebb történelmi időszaka. Márpedig vagyunk így egy páran, jobboldaliak, baloldaliak, liberálisok egyaránt.

2012.06.21 08:41sabater - ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Szögezzük le mindjárt az elején: a Fidesz és ellenzékének kultúrpolitikai vitája nem irodalmi, hanem értékrendi kérdés. Tökéletesen jelzi ezt, hogy szinte pontosan ugyanez a vita játszódik le a szintén, khm, ellentmondásos megítélésű Horthy Miklós kormányzó megítélése kapcsán. Politikai kiállásról, és nem a művészet előtti főhajtásról volt szó Nyirő újratemetésekor, a Fidesz Wass Albert-kultuszának megteremtésekor is. Amit egyébként megint félreért az ellenzék, ugyanis a Fidesz először az életút és irodalmi jelentőség szempontjából is nehezen megkérdőjelezhető Márai Sándor mellett tette le a voksát, majd szavazói-rajongói nyomásnak engedve kezdett inkább Wass és társai, mint Márai felé fordulni. Az ugyanakkor tény, hogy a Fidesz vezetősége nem verte vissza, hanem kiszolgálta ezt az igényt: a párt emblematikus figurájának (Kövér) és azóta lemondott kulturális államtitkárának (Szőcs) nem kellett volna részt venni Nyirő újratemetésén, ha nem akarnak, ahogy Navracsics Tibor is válaszolhatott volna a Horthy-kultuszt firtató interpellációra úgy, hogy az neki személy szerint nem tetszik. De nem így történt.

Mert azért a kérdésnek van irodalmi vonatkozása is, érdemes elmondani, hogy igenis, vannak olyan szerzők, akiket kiemelkedő irodalmi tehetségük miatt érdemes tanítani problémás, sőt, bűnös életútjuk ellenére. Vagy akkor dobjuk ki az ablakon a drogfüggő, erőszakos Csáth Géza műveit, mert lelőtte a feleségét, mielőtt magával végzett volna? Ne tanítsuk Szabó Lőrinc csodálatos verseit, mert a negyvenes években Hitlert éltette? Mi legyen a kommunista párttag (persze ez akkoriban egész mást jelentett, mint mondjuk az ötvenes években) József Attilával? Nem, ezeket a szerzőket tanítani kell, mert olyat tettek le az asztalra, amit az évszázadban igen kevesen, ráadásul ezek a dolgok ennél bonyolultabbak: József Attila nem egy sztálinista diktatúrában hitt, hanem az egyenlőségben. Szabó Lőrinc pedig, ahogy Eörsi István írta, (bár szerinte őszintétlenül) de „1945-ben naplókban és védőbeszédekben, melyeket Bírákhoz és barátokhoz címen a Magvető adott ki 1990-ben, szenvedélyesen tiltakozott a náci Németország iránt tanúsított rokonszenv és az antiszemitizmus vádja ellen.” (Eörsi István: Különös megdicsőülés, Népszava, 2001.)

No de vissza a politikához. Az ugyanis, hogy a Fidesz mind programjai elnevezésében – érdemes megnézni, miket írt Ady Endre anno Széll Kálmánról –, mind kultúrpolitikájában támogatja, de legalábbis tűri a holdudvara környékén egyre erősödő Horthy-kultuszt és az antiszemita, szélsőjobboldali írók iránti rajongást, bizony a Fidesz számlájára írható. Ettől még nem lesz egyetlen képviselőjük sem fasiszta, náci vagy szélsőséges, de cinikus igen, és ez majdnem akkora probléma. Ezért nincs igaza a Véleményvezér blognak, amikor azt írja, a kormány nem tehet arról, ha a Holocaust-túlélő Elie Wiesel némileg valóban eltúlzott reakciója során visszaadja kitüntetését Magyarországnak a Nyirő-újratemetés miatt. Igenis, a kormánynak komoly felelőssége van abban, hogy – legalábbis kulturális értelemben – egyre többen érezhetik magukat a harmincas évek végén, holott a politikai helyzet szerencsére nem is közelíti azt.

Hanem amikor a kormány által pénzelt Magyar Hírlapból jön egy Szentesi Zöldi László, hogy az egészről véleményt okádjon, akkor igazán nem értjük, miért ne nácizhatnánk le kapásból. Ez az írás ugyanis arról szól, hogy a Holokausztnak mára semmiféle jelentősége nincsen, hiszen régen történt. „ Nem értjük, nem értékeljük, és szomorúan mondom, alapvetően rettenetesen unjuk ezeket az egy kaptafás történeteket.” – mondja. És közben nem gondol bele, hogy az általa is joggal nemzeti tragédiaként megélt Trianon még a Holokauszt előtt volt (arról se kéne beszélni?), nem gondol bele, hogy 1848-ról is meg szoktunk emlékezni, hogy 1956 is a múlt század közepén történt, hogy a történelmi tragédiákból és hőstettekből tanulni lehet, sőt, érdemes is, hogy ne történjenek újabb elkerülhető értelmetlen szörnyűségek. Amíg a Fidesszel az a baj, hogy cinikus, és az európai konzervatívtól a mély szélsőjobbig bármilyen eszmét felvállal, ha éppen azt gondolja, így tartja az érdeke, a Fidesz sajtójával az a gond, hogy semmiféle megértést nem képes tanúsítani a másképp gondolkodók iránt.

Mert feltehetnénk mi is olyan kérdéseket, hogy ha Szentesi Zöldi László ártatlan nagyapját és nagyanyját ölték volna meg, akkor is dögunalmas, múlt század közepi, érdektelen történetként tekintene-e Elie Wiesel „élete nagy sztorijára”, vagy esetleg kicsit árnyaltabban látná a dolgot? Csak mi nem vagyunk ekkora bunkók.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.