Nem tervezi, hogy Varga helyébe lép
Lázár: nincs tudomásom személyemet illető változásról
Lázár János nem tervezi, hogy Varga Mihály helyébe lépjen a Miniszterelnökséget vezető államtitkári poszton. A Fidesz frakcióvezetője erről újságírói kérdésre egy sajtótájékoztatón beszélt szerdán, Hódmezővásárhelyen.
2012.04.18 09:59MTILázár János hozzátette: azt, hogy Orbán Viktor tervez-e változtatást a feladataival kapcsolatban, csak a miniszterelnök tudhatja. "Semmilyen személyemet illető változásról nincs tudomásom, nem tervezek ilyen jellegű változást" - fogalmazott, hozzátéve: korábban már többször kérték fel miniszteri tisztség ellátására, de eddig még nem vállalta a feladatot.
De majd meglátjuk, hogy mit hoz a kormányátalakítás, amely a közeljövőben be fog következni - mondta.
Az Origo hírportál kedden azt írta, információi szerint várhatóan két héten belül átalakul a kormány. Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár felelhet majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokért, Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztert pedig Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár válthatja. A lap úgy tudja, csere lesz a Fidesz-frakció élén is, ahová Rogán Antal kerülhet.
Az Origo keddi cikke szerint Varga Mihály helyét a Miniszterelnökségen Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője veszi át, a hivatalnál azonban további két államtitkár is munkába áll: Szijjártó Péter, Orbán Viktor kormányfő eddig államtitkári rangban, de miniszterelnöki biztosként dolgozó szóvivője kilép majd mostani szerepéből, és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár lesz, továbbá államtitkári rangot kap a Miniszterelnökségen eddig tanácsadóként foglalkoztatott Győri Tibor is. A Kormányszóvivői Iroda azt közölte, hogy sajtóértesüléseket nem kommentál.
Orbán Viktor miniszterelnök a 24 Óra című Komárom-Esztergom megyei lapban múlt pénteken megjelent interjúban közölte, hogy változások lesznek a kormányban, mivel vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik eleve csak két évre vállalták a megbízatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
- 0:30 Megjelent a Korda György 85 LP, szombaton koncert a Sportarénában
- 23:56 MÁV: péntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy
- 22:31 Putyin: Fehéroroszország is részt vesz a taktikai atomfegyverekkel tartandó hadgyakorlaton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06