A második és harmadik díjat ketten-ketten kapták

Nem osztottak ki első díjat a Lázár Ervin mesedarab pályázatán

Első díjat nem osztott ki a zsűri a Pécsi Nemzeti Színház és a Jelenkor irodalmi folyóirat Lázár Ervinről elnevezett mesedarab pályázatán, amelynek eredményhirdetését kedden tartották Pécsen.

2012.03.27 19:53MTI

A második díjat Galuska László Pál és Jeney Zoltán, a harmadikat Dóka Péter és Gabnai Katalin megosztva kapta.
   
A Pécsi Nemzeti Színház közleményében azt írta, hogy az öttagú szakmai zsűri döntése alapján a második díjat nyert alkotók 500-500 ezer, a harmadikak 250-250 ezer forint pénzjutalmat kapnak. Hozzátették: a napokban kezdődnek el azok a tárgyalások, melyek alapján eldől, hogy a teátrum melyik szerzővel állapodik meg darabja színpadra állításáról. Erre a tervek szerint már a 2012/2013-as évadban sor kerül.
   
Galuska László Pál irodalomtörténész, több gyermekdarab szerzője A Sivatag hercege című, keleti tárgyú mesével nevezett, melynek legfontosabb üzenete, hogy a világunkból nem tűnhetnek el a mesék. Jeney Zoltán francia szakos bölcsész, középiskolai tanár Rév Fülöp című alkotása az író regényének dramatizált változata. Egy lovagmesék világában élő kisfiúról szól, akinek meg kell szereznie a király gyógyulásához szükséges virágot.
   
Dóka Péter, a Móra Kiadó irodalmi szerkesztője A Sajtkirály című darabban Bandúr pótkirály történetét meséli el, aki cselvetéssel megszerzi a trónt Karcsi királytól, Sajtország legjobb sajtkészítőjétől. Gabnai Katalin drámatanár, kritikus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusa pedig a harminc évvel ezelőtt írt, de be nem mutatott Hazugzug című művében egy olyan országot mutat be, ahol mindenki hazudik, annyira, hogy a kutyák nyávognak, a macskák pedig ugatnak.
   
A színház Ágoston Zoltánt, a Jelenkor főszerkesztőjét, a bíráló bizottság tagját idézve azt írta: a felhívásra érkezett mintegy 150 alkotás jelzi, hogy a feladat megmozgatta a gyermekirodalommal foglalkozó profi és műkedvelő szerzők fantáziáját is.
   
A beérkezett darabok rendkívül változatosak, a prózaiak mellett a zenés műfaj is képviseltette magát, a szövegek jellege a musicaltől a magyar népmesei elemeket magában foglalókig igen sokszínű. Volt, aki Lázár Ervin szellemét próbálta megidézni, és olyan is, aki az ő szereplőit vitte újabb kalandokba.
   
A színház és a Jelenkor tavaly hirdette meg mesedarab pályázatát, hogy a teátrum teljesíthesse célkitűzését: értékteremtő előadások létrehozásával már az egészen fiatalokkal is megszerettesse a színházat. Az írókkal szemben elvárás, hogy a mesedarab ne csupán egyetlen korosztály számára készüljön, hanem családi előadásként is bemutatható legyen.
   
A pályázat azért kapta Lázár Ervin nevét, mert a neves író Pécsen töltötte fiatalkora fontos éveit, pályája kezdetének meghatározó szakaszát, amelyet nagymértékben alakított a Jelenkor szerkesztőjeként végzett munkája, az irodalmi műhely kisugárzása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.