Módosíttatnák a törvényt a kormánnyal
Fezárkóztatná az egészségügyisek bérét az MSZP
Mesterházy Attila, az ellenzéki párt elnöke közölte: az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy törvénymódosítással teremtse meg az egészségügyi dolgozók bérfelzárkóztatási programjának fedezetét.
2012.02.06 10:59MTIA pártvezető közleményében arról írt, hogy ezekben a napokban egészségügyi dolgozók tízezrei, az átlag alatt kereső ápolók, fiatal orvosok szembesülnek azzal, hogy a kisjövedelműek számára hátrányos adóváltozások miatt akár 10 százalékkal kevesebb pénzt kapnak, mint egy hónappal korábban.
Mesterházy Attila arra hívja fel a figyelmet, hogy a kórházaknak és a szakrendelőknek jelenleg nincs forrásuk a bérkompenzációra, ráadásul a nem közalkalmazott háziorvosok és a mellettük dolgozók még erre sem számíthatnak.
A politikus szerint eközben a kormányzat a meghirdetett bértárgyalásokat mondvacsinált ürüggyel halogatja, hiszen az egészségügyért felelős államtitkár úgy nyilatkozott, hogy még egyeztetnek, és szakmánként az eltérő bérhelyzetet figyelembe véve teszik meg differenciált ajánlatukat.
Mesterházy Attila szerint ez azt jelenti, hogy a bérígéretnek nincs valós fedezete. A politikus úgy véli, hogy a kilátásba helyezett 15 milliárdos chipsadóbevétel erősen túlbecsült és a folyó kiadásokra csak átmenetileg használható uniós forrás nem jelenthet garanciát az egészségügyi dolgozóknak, hiszen az idei költségvetés semmilyen előirányzatot nem tartalmaz a bérek emelésére.
Az MSZP ezért azt követeli, hogy a kormány fejezze be a taktikázást, hozza nyilvánosságra az érdekképviseletekkel megbeszélendő bérfelzárkóztatási programot, annak fedezetét pedig törvénymódosítással teremtse meg az egészségbiztosítási alapban - írja Mesterházy Attila.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06