Rosszabb lesz, mint a Malév-krach

Az MSZP szerint március végére becsődöl a BKV

Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője kijelentette: az MSZP jelen ismeretei szerint március végére elkerülhetetlenül bekövetkezik a BKV műszaki, pénzügyi és "emberi" csődje, ha a kormány és a főváros nem változtat álláspontján.

2012.02.03 12:42MTI

A politikus sajtóbeszélgetésen szomorúnak nevezte a Malév bedőlését, és biztosra vette, hogy a légitársaságot a BKV, majd a MÁV követi. Álláspontja szerint a kormány és a főváros "a szakadék láttán nem lassít, hanem száguldásba kezd".
   
A fővárosi frakcióvezető szerint a Malév csődje "kellemetlen és tragikus", de nem annyira, mint a BKV-é, amely helyett nem tudja más ellátni a szolgáltatást. Ha piaci szereplők működtetnék a tömegközlekedési társaságot, akkor ezer forint lenne egy jegy ára - jegyezte meg.
   
Arról is beszámolt: minden "normális" országban az utasok fizetnek a szolgáltatás egy részéért, Budapesten ez csaknem 40 százalékot jelent, a maradék 60-on osztozik a főváros és a kormány. "Noha a kormány a főváros adóbevételeivel garázdálkodik, mintegy 5000 milliárd forint budapesti adóbefizetéssel, ennek csak hatodát-hetedét juttatja vissza" - mondta Horváth Csaba, megjegyezve, hogy a "legnagyobb pofátlanságnak" tartja a felmerült egy forint-egy forint elvet, miszerint a nemzetgazdasági tárca javaslata alapján minden 1 forint kormányzati támogatás mellé 1 forint önkormányzati forrást várnak.
   
A szocialista frakcióvezető úgy vélekedett: a főváros egymaga napi 16 milliárd forint bevételt állít elő az államnak, és bár elméletben egyetért azzal, hogy a kerületi és agglomerációs önkormányzatok is részt vegyenek a BKV finanszírozásában, nincs realitása, hogy egy csődben lévő Pest megyétől ezt várják.
   
Horváth Csaba szerint a főváros forrásait irracionális mértékben elvonták, ezért tett korábban javaslatot az MSZP parlamenti frakciója 25 milliárd forintos költségvetési átcsoportosításra is, amelyben egyebek mellett több, feleslegesnek tartott beruházás leállítását és a Terrorelhárítási Központ költségvetésének csökkentését kérték.
   
A szocialista politikus ismertette, hogy a Bajnai-kormány alatt féléves munkával alakítottak ki egy reorganizációs programot, amelynek köszönhetően 2009 novemberében és decemberében, valamint 2010-ben a BKV teljes működési veszteségét finanszírozták, és a közlekedési társaság az év végére 1 milliárd forint nyereséget ért el. Mint mondta, a kormány és a főváros közötti szerződést az új városvezetés felrúgta, miközben nem volt helyette jobb javaslata.

Az MSZP-s frakcióvezető vízfejnek nevezte a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) is, amely az ellenzéki párt szerint ebben a formában költséges és felesleges, több milliárd forintot visz el "nem kitapintható feladatokra". Bihary Gábor fővárosi szocialista képviselő felrótta a társaságnak az "elrontott" járműbeszerzéseket, Horváth Csaba pedig "korrupciós vállalatnak" nevezte, jelezve, hogy miután a 10 éves használt buszokra kiírt pályázatnál ugyanabban az árkategóriában jelentkezett egy új buszokat ígérő pályázó, a BKK mégsem vonta vissza az eredeti kiírást és nem adott választ az érdeklődőnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.