Mesterházy a bírósági rendszerért is aggódik
Igazságtalanabb lesz a választási rendszer?
Mesterházy Attila szerint a kormányülésen és a Fidesz-KDNP frakciószövetség ülésén született döntések nyomán igazságtalanabbá válik a választási rendszer, "szétcincálják" a bírósági rendszert és romlik majd az önkormányzatok helyzete is.
2011.09.11 11:33MTIAz MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnapi, a hét legfontosabb eseményeiről szóló blogbejegyzésében a parlamenti választási rendszer átalakításával kapcsolatban azt írta, a Fidesz "tudatosan úgy döntött, hogy minél több szavazatnak kell elvesznie, s hogy eltorzítják a rendszert. A választási eredmény a jövőben kevésbé fejezi majd ki a leadott szavazatok arányát, mint most".
Mesterházy Attila véleménye szerint új intézkedésekkel "cincálják szét" a bírósági rendszert, és döntöttek az önkormányzatiság "kivégzéséről" is, mert az iskolák és egészségügyi intézmények állami felügyelet alá vonása teljesen kivonja a helyiek kezéből az intézmények felügyeletét.
A szocialista politikus a tervezett 40 milliárd forint értékű áfa-behajtást "hasszámnak" nevezi, mert véleménye szerint semmiféle magyarázat nincs annak nagyságára, illetve arra sem, hogy mire alapozzák azt a várakozást, hogy ezt a pénzt ténylegesen be is lehet majd szedni.
Mesterházy Attila úgy ítéli meg, hogy a "kormány egyebet sem tud tenni a költségvetési politikában, csakis az elődei, meg az emberek által felhalmozott pénzt elkölteni". Véleménye szerint a "nyugdíjvagyon elkobzása" nélkül 7 százalékos hiány lenne az idei költségvetésben.
A miniszterelnök tettei alapján "hivatalosan is kijelenthető, hogy Orbán Viktor az adóemelés kormányát vezeti" - írta az MSZP elnöke. Ezt azzal indokolta, hogy emelkedik a jövedéki adó és a dízelolaj adója. Elemzése szerint ez tovagyűrűzik a gazdaságban, további áremeléseket okoz a feketegazdaság malmára hajtva a vizet.
Mesterházy Attila a devizahitelesek végtörlesztésével kapcsolatos bejelentést úgy értékeli, a "Fidesz feltette a fizessenek a bankok című lemezt, de közben megint bedönti a forintot, nehéz helyzetbe hozva százezreket egy ostoba ötlet miatt". Szavai szerint, ha mégis megvalósítanák ezt az "őrültséget", azzal lehetetlenné tennék, hogy a bankok finanszírozzák a hazai vállalkozásokat. "E nélkül pedig marad a növekedés Matolcsy György által elért szintje, a kerek nulla" - írta a politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06