Az állam nem ellenőrizheti a pénzforgalmat

Ezer fő kell majd az egyházalapításhoz

Lukács Tamás (KDNP) a lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában azt mondta: legalább ezer fő szükséges egy új egyház alapításához, az egyházak hitéleti célú bevételeit, közöttük az 1 százalékos adófelajánlások felhasználását pedig állami szerv nem ellenőrizheti.

2011.06.23 10:40MTI

A képviselő előterjesztői expozéjában hangsúlyozta: meg kell védeni a polgárokat az "álegyházak" támadásaitól, amelyek egy része csak gazdasági előnyök megszerzése érdekében jött létre.
   
A kereszténydemokrata képviselők önálló indítványaként beterjesztett előterjesztésről elmondta azt is: a javaslat egyenjogú egyházakat ismer el, és mellékletben sorolja fel azokat az egyházakat, amelyek bejegyzését az illetékes miniszter kezdeményezésére a bíróság automatikusan elvégzi.
   
Lukács Tamás hangsúlyozta, hogy a vallás és az egyház fogalmát is definiáló előterjesztés kimondja az egyházi intézmények egyenlő finanszírozásának elvét.
   
A kereszténydemokrata politikus hozzátette: a javaslat készítői figyelembe vették az elmúlt húsz év gyakorlatát és azon egyházak és felekezetek tevékenységét is méltányolták, amelyek történelmi múltja vitathatatlan, jelentős hitéleti tevékenységet végeznek vagy társadalmi szerepvállalásuk megkérdőjelezhetetlen.
   
A képviselő az egyházalapításhoz meghatározott 1000 fős korlátot méltányosnak tartotta, felhívva a figyelmet arra, hogy például Szlovákiában ez a küszöbérték 20 ezer fő.
   
Lukács Tamás fontosnak tartotta, hogy a javaslat bejegyzést biztosít azoknak a felekezeteknek, amelyek tagjai kisebbségben élnem Magyarországon, ugyanakkor világvallást képviselnek hazánkban. "Elsőként nekünk kell gesztust gyakorolni ezen világvallások iránt" - mondta a politikus.
   
Szászfalvi László államtitkár hangsúlyozta: a kormány támogatja az előterjesztést, mert az garantálja a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülését, ugyanakkor kiküszöböli az elmúlt 20 év gyakorlatában keletkezett anomáliákat. Garantálja a teljes belső autonómiát az egyházak számára és új korszakot nyit az állam és az egyház kapcsolatában.    

Szászfalvi László elmondta, hogy az új alaptörvény is biztosítani fogja az állam és az egyház szétválasztását, ugyanakkor a közösségi célok érdekében történő együttműködést is elismeri.
   
Az államtitkár arra mutatott rá, hogy az eddigi szabályozás igen kedvező feltételek mellett adott lehetőséget az egyházalapításra, ami egyes esetekben a támogatások jogosulatlan igénybevételét eredményezte. Mára Magyarországon több száz egyház jött létre.
   
Hozzátette azonban, hogy az álegyházak kiszűrése nem érintheti hátrányosan a magyar kultúrában folyamatosan meghatározó jelentőséggel bíró, jelentős közfeladatot ellátó vagy az állammal megállapodást kötő kisebb egyházakat.
   
A politikus elmondta, hogy az előterjesztés melléklete három kategóriába sorolja azokat az egyházakat, amelyeket az egyházi kapcsolattartásért felelős miniszter kezdeményezésére a feltételek vizsgálata nélkül köteles bejegyezni a bíróság.
   
Az első kategóriába tartoznak azok, amelyek történelmisége vitathatatlan, a másodikba azok, amelyek az elsődleges hitéleti tevékenységük mellett közfeladatokat is végeznek és a kormány kilátásba helyezte, hogy megállapodást köt velük, a harmadikba pedig azok, amelyek országosan működnek, kötődnek valamelyik világvalláshoz és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezne.
   
Ez utóbbiak között iszlám, buddhista, keleti keresztény és neoprotestáns közösségek egyaránt vannak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.