Bővít a VW
A Volkswagen az idén 8500 új munkahelyet tervez
Átalakítási programját követően az idén már 8500 új munkahely létesítését tervezi a Volkswagen-csoport világszerte. A Volkswagennél jelenleg 329 ezren dolgoznak, ebből 169 ezren Németországban.
2008.03.17 07:45MTIA cég személyügyi vezetője elmondta: a létszámnövelés fele Németországra esik majd, és ezen belül is nagy hangsúlyt helyeznek a felsőfokú képzettségűek alkalmazására. Horst Neumann, aki a dpa-nak nyilatkozott, jelezte azt is, hogy a cég bérrendszerét szintén szeretnék megreformálni, összhangban a "Strategie 2018" néven elfogadott hosszú távú tervvel, amelynek célja az ügyfél-elégedettség és a minőség további javítása, hogy a VW a világ legjobb autógyártói közé tartozzon.
Történelme legjobb teljesítményének nevezte tavalyi 6,5 milliárd eurós adózás előtti eredményét Volkswagen. A cég kiemelte, hogy a megelőző évinél mennyiségben 7,9 százalékkal több autót, 6 millió feletti számú járművet értékesített, és tavalyi árbevétele 108,9 milliárd euró volt a 2006. évi 104,9 milliárd után.
Az adózott eredmény több mint felével 4,12 milliárd euróra növekedett tavaly, az üzemi eredmény még nagyobb arányban - mintegy megháromszorozódva - 6,15 milliárd euróra bővült, a rendkívüli tételek beszámításával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06