Színpadra állt az év autója

Jól mutatott a genfi rivaldafényben az Opel Insignia

A máris hétféle kitűntetéssel, köztük az Európai Év Autója 2009 címmel büszkélkedő, becsvágyó Opel Insignia kifinomult designja és élvonalbeli technikája mindhárom karosszéria-stílussal látható volt Genfben.

2009.03.25 09:15ma.hu

A szedán és a lejtőshátú mellett bemutatkozott a Sports Tourer is, amelynek értékesítése rögtön a Szalon után el is kezdődik. Valamennyi Insignia modellhez kapható lesz két új hajtómű: az innovatív 2.0-literes BiTurbo dízel, CleanTech égésrendszerrel és 190 lóerővel, illetve a 180 lóerős 1.6-os benzines.

Az idei év folyamán később jön ki az új Insignia ecoFLEX, amely a teljesítmény csorbítása nélkül kínál környezetbarát autózást. Vetélytársaival ellentétben ez nem a skála alsó végét képviseli, hanem fejlett, erős autó, nagy teljesítménnyel és kis fogyasztással. 160 lóerős motorjának nyomatéka 380 Nm, CO2-emissziója 140 g/km alatti. Ez jórészt a gondos áramvonalazásnak köszönhető (Cd = 0,26).

Az Insignia elegáns formája ügyesen ötvözi a szoborszerűen folytonos formákat a kontrasztos élvonalakkal. Az utastér uralkodó szárny-motívuma körülölelő környezetet teremt, ahol hívogató barátságosság fogad. Kívülről azonnal felismerhetővé teszi az autót a szárny-alakú világítás és az oldalfal penge-süllyesztése.

Vadonatúj futóművével első- és összkerékhajtást kínál az Insignia. Fejlett Adaptive 4x4 rendszere „proaktív” működésű: az azonnali nyomaték-elosztás optimális stabilitást, útfogást és dinamikát eredményez. A FlexRide mechatronic futómű Adaptive Stability Technology megoldása mindig alkalmazkodik a pillanatnyi viszonyokhoz, és a vezető hangulatának megfelelően hangolható.

Mindhárom karosszéria-stílushoz kilencféle motor közül lehet választani. Valamennyi Euro 5-ös, hatfokozatú manuális vagy automatikus váltóművel. A benzinesek skálája a négyhengeres 115 lóerőstől a 260 lóerős V6-osig terjed; az új 1.6-os turbó 180 lóerőt és 230 newtonmétert ad le. A négy új, kizárólag az Insignia részére kifejlesztett közös nyomócsöves dízelek 2.0 literesek, 110 - 190 lóerővel és 260 - 350 newtonméterrel.

CO2-emissziójuk nagyon versenyképes, különösen a tiszta égésrendszerű, innovatív 2.0-literes BiTurbóé. A márkaszellemnek megfelelően az Insignia is megfizethető áron kínál korszerű technikát. Tökéletesített Adaptive Forward Lighting (AFL+) világítása jelentősen fokozza a biztonságot, az új Opel Eye kamerarendszer pedig figyelemmel kíséri az útjelző táblákat, és figyelmezteti a vezetőt a véletlenszerű sávelhagyásra.

A 2008. szeptemberi bemutató óta a hét kitűntetést arató Insignia beváltotta a márka ígéretét, mely szerint: “új név, új autó, új törekvés”. Úttörő designjával és fejlett technikájával az Insignia nagyot lép a márka megfiatalítása felé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.