Közlekedés

Fokozott rendőri jelenlét lesz az utakon

Fokozott rendőri jelenlét lesz, elsősorban a temetők környékén és az oda vezető utakon mindenszentek és halottak napján, hogy az emlékezés zavartalan és biztonságos legyen.

2018.10.29 12:16MTI
hirdetés

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében azt írták, ez az időszak az átlagosnál nagyobb veszélyt jelent a közlekedőknek, mert a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő.

A rendőri - és polgárőri - jelenlét célja elsősorban a forgalom segítése, de fellépnek a szabálytalan közlekedők ellen is. A rendőrség a közút kezelőivel együttműködve ideiglenes parkolóhelyeket is kijelöl, néhol pedig forgalomkorlátozást rendel el.

Javasolták, hogy a vezetők figyeljék a közlekedési táblákat, vezessenek az időjárási, látási, valamint útviszonyoknak megfelelően, és fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket.

A rendőrség felhívta a figyelmet arra is, hogy a temetőbe látogatók ne vigyenek magukkal jelentős értékeket, táskájukat ne hagyják őrizetlenül, és figyeljenek jobban a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön is. A kerékpárokat, autókat lehetőség szerint őrzött és kivilágított parkolóban tegyék le, értékeiket pedig ne hagyják a jármű utasterében - fűzték hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.