Közlekedés
Szakértő: az életkor nem feltétlenül határozza meg a járművezetői képességet
Ha egy ember egészségi állapota megengedi, akár 90 évesen is vezethet.
2018.07.31 23:30MTIBorbély Zoltán közlekedési szakjogász szerint az életkor nem feltétlenül határozza meg a járművezetői képességet; ha egy ember egészségi állapota megengedi, akár 90 évesen is vezethet.
A szakértő M1 aktuális csatorna keddi műsorában hozzátette: látott már 80 év feletti nagyon biztonságosan vezető és 30 év körüli teljesen alkalmatlan sofőrt is.
Elmondta: az időskori vezetésnek számos feltétele van, s ha például egy idősebb sofőr balesetet okoz, akkor nagy eséllyel pályaalkalmassági vizsgát kell tennie, egyes megyékben ez már 60 év feletti autósokra is vonatkozik.
A vezetői alkalmasságot elsősorban az illetékes minisztérium pályaalkalmassági vizsgálati hatósági főosztálya állapítja meg, a vizsgálat reflextesztből és pszichológiai részből áll, esetenként közlekedéspszichológus és igazságügyi szakértő segítségével hozzák meg a döntést - fűzte hozzá.
A szakjogász arra is kitért, hogy ha egy sofőrt bűncselekmény miatt nem kategóriakorlátozás szintjén tiltják el a vezetéstől, akkor kötelező az utánképzés.
Magyarországon tízévente, 40 év felett ötévente, majd a kor előrehaladtával kétévente kell meghosszabbítani a vezetői engedélyeket - emlékeztetett Borbély Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06