Milano
Elpirult a milánói tőzsde a Ferrari tiszteletére
A Ferrari részvényeinek bevezetése alkalmából tűzpirosba öltözött hétfőn a milánói tőzsde. A részvényeket egyenként valamivel több mint 43 eurós áron kezdték jegyezni, de a nemzetközi piacok esése miatt a jegyzést hamar fel kellett függeszteni.
2016.01.04 12:28MTIA tőzsdei jegyzés elindulásának tiszteletére a milánói tőzsde bejárata előtt felsorakoztak az Enzo Ferrari által 1947-ben alapított sportkocsigyár legismertebb modelljei, közöttük a legutolsóként született F12-es is. Sergio Marchionne a Ferrari és a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) elnöke "történelmi fejezetnek" nevezte a Ferrari tőzsdei bevezetését az olasz tőzsdére. Hangsúlyozta, hogy a Ferrari mostantól elvált a 2014-ben alakult FCA-tól és önálló piaci szereplővé vált.
A Ferrari tíz százalékát a cégalapító Enzo fia, Piero Ferrari birtokolja, tíz százalék tavaly óta forog a New York-i tőzsdén, a maradék nyolcvan százalék eddig az FCA tulajdona volt.
A Ferrari önálló tőzsdei jegyzése a luxusmárkának számító sportautógyár piaci erősítését szolgálja. A Ferrari önállósításával az FCA egyrészt el akarja különíteni ezt a márkát a konszern tömegtermékeitől, másrészt a bevételből támogatni akarja az Alfa Romeo, a Maserati és a Jeep márka felfuttatását.
A Ferrari szándékosan korlátozza autógyártását, jelenleg évi 7 ezer darabra, de azt tervezi, hogy 2019-re 30 százalékkal, 9 ezerre emeli ezt a számot. A Ferrari bevétele az idei harmadik negyedévben 720-730 millió euró, nyeresége pedig 210-215 millió euró körül alakult.
A tőzsdei jegyzés jelentőségét bizonyította, hogy a Ferrari milánói bemutatkozásán jelen volt Matteo Renzi olasz miniszterelnök, aki köszönetet mondott Sergio Marchionnénak az FCA-csoport olaszországi befektetéseiért. Matteo Renzi példaértékűnek tartotta, hogy a 2016-os olaszországi gazdasági esztendő éppen a Ferrari tőzsdei bevezetésével kezdődött és hasonló "szárnyalást" remélt az itáliai gazdasági élet többi ágazatától is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06