Belehajtott egy autó Újpesten
Két huszonéves ült a Szilas-patakba zuhant sportautóban - KÉPEK!
A Szilas-patakba hajtott egy autó szerda délután Budapest IV. kerületében, a balesetben ketten megsérültek. A közelben tartózkodó katonák siettek a segítségükre.
2013.07.10 19:18MTIA Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Kisdi Máté katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, hogy az autó a külső Váci úton haladt, majd átszakítva a szalagkorlátot a patakba hajtott. Az autó kidöntött egy lámpaoszlopot is. A helyszínre elsőként érkező négy katona akadályozta meg, hogy a személygépkocsi jobban a patakba csússzon.
Az autó két, 25 év körüli utasát, egy férfit és egy nőt a tűzoltók szabadították ki az autóból. A sérülteket kórházba szállították.
Németh-Zsohár Agnieszka, a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje az MTI-nek elmondta, a baleset helyszínének közelében van a honvédség hadikikötője, ahol több katona egy nagyobb csattanásra lett figyelmes. A hang irányába indultak, majd azt látták, hogy az autó az oldalára dőlt.
A három szolgálatban lévő és egy szolgálaton kívüli hadihajós szerzett egy kötelet, amellyel rögzítették az autót, hogy az ne csúszhasson beljebb a patakba, így megakadályozva, hogy a sérült női utas megfulladjon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
- 7:22 Borrell: a rafahi katonai művelet folytatása súlyos terhet róna az EU és Izrael kapcsolatára
- 6:57 Budai Gyula büntetőfeljelentést tett külföldi kampányfinanszírozás gyanúja miatt
- 5:55 Fico már nincs életveszélyben
- 5:26 Szijjártó Péter: sokkoló és megdöbbentő a Robert Ficót ért merénylet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06