Argentína, Chile, Peru

Szalay Balázs újra a Dakarban porzik

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős két év kihagyás után újra indul a Dakar-ralin, melyet január 1. és 15. között ismét Argentínában és Chilében, illetve új helyszínként Peruban rendeznek meg.

2011.10.25 14:10MTI

A keddi budapesti sajtótájékoztatón Szalay Balázs elmondta, hogy az Opel Dakar Team Darázsi Zsolt irányításával egy versenykamiont is indít a 2012-es viadalon és a csapatot szervizkamion segíti a több mint kilencezer kilométeres úton.

"Már nagyon vágytam arra, hogy újra eljussak Argentínába és Chilébe, illetve Peruba, ahol még sohasem jártam - fogalmazott a pilóta, aki első magyar autóversenyzőként ért célba a viadalon, melyen eddig tíz alkalommal vett részt. - Tudom, sokan kinevetnének, ha azt mondanám, hogy első szeretnék lenni, pedig így van. Visszatérve a realitásokhoz, technikai sportról lévén szó, minden megtörténhet, de a tervünk az, hogy minél előkelőbb helyen, az élcsapatok közelében érjünk célba."

Szalay Balázs (j) és Bunkoczi László autójuk mellett fényképezkednek, miután bejelentették, hogy két év kihagyás után újra indulnak a Dakar-ralin(fotó: MTI)


A világ legnagyobb és legnehezebb tereprali versenyének mezőnye Mar del Platából rajtol és Limában ér célba. Öt szakasz lesz Argentínában, öt Chilében és négy Peruban. A résztvevők az első napon dűnés szakaszt teljesítenek, majd északnak tartanak Argentínában, átkelnek az Andokon, aztán pihennek egy napot az öt chilei szakasz után. Ezt követően megint északnak veszik az irányt, hogy az utolsó napokon - a rali történetében először - Peruban is versenyezzenek. A chilei és perui etapok többsége sivatagi lesz.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Szalayék mellett egy másik magyar kettős, a Sebestyén Sándor, Bogdán József kettős is megpróbál eljutni az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig.

A Dakar-ralit 2009 óta bonyolítják le Argentínában és Chilében annak következményeként, hogy terrorfenyegetettség miatt 2008-ban törölni kellett a versenyt az eredeti helyszínen, Afrikában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.