Ártéri erdő
Gemencen is megkezdődött a védekezés
Hogy a víz elől menekülő szarvasok, őzek és vaddisznók számára a védett helyeken megfelelő mennyiségű eledel biztosítsa a túlélést...
2013.06.04 16:17MTIMegkezdték az árvízi védekezést Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében, Gemencen a vadállomány, a faállomány és a gemenci erdei vasút érdekében.
A Gemenc Zrt. közleménye szerint az erdőgazdaság szakemberei a vadmentő dombokat folyamatosan takarmánnyal töltik fel, szerdán leállítják a kisvasút forgalmát, biztonságba helyezik a kitermelt faanyagot és figyelemmel kísérik a Duna vízállását, így bármikor jelentősebb erőt tudnak mozgósítani a gemenci erdő növény- és állatvilágának megvédése érdekében.
A szakemberek folyamatosan töltik fel és pótolják a körtöltéseken és az áradástól nem veszélyeztetett erdőrészletekben található vadetetőket szálas- és szemestakarmánnyal, hogy a víz elől menekülő szarvasok, őzek és vaddisznók számára a védett helyeken megfelelő mennyiségű eledel biztosítsa a túlélést.
Az árvízzel borított területek környékén és a körtöltéseken nyugalomra van szüksége a vadállománynak, ezért el kell kerülni, hogy az emberek miatt az állatok ne merjenek felkapaszkodni a védelmet nyújtó körtöltésekre és vadmentő dombokra - zárul a közlemény.
Kapcsolódó írások:
- Mókusmajom született a vízzel elárasztott prágai állatkertben - az Úszó nevet kapta
- Több száz katona szállja meg a gátakat
- Csehország északi részén ismét ezreket kellett kitelepíteni
- Árvíz: romlott a helyzet Regensburgnál, utcákat zártak le
- Lezárják a budapesti alsó rakpartokat
- Árvíz: lezárják a Margitszigetet a közúti forgalom elől
- Szabadtéri kiállítás, filmvetítés a Gemencben
- A Gemenci Nagydíjon 11 ország 20 csapata indul
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06