Árvíz
Több száz katona szállja meg a gátakat
Kedden négyszáz katona kezdi meg munkáját az árvízi mentésben.
2013.06.04 09:34MTIBenkő Tibor vezérezredes kedden az M1 Ma reggel című műsorában közölte, a Magyar Honvédségnél már hétfőn elrendelték a készenlétet. Elsőként az aktív katonai szolgálatban állókat vetik be, szerdától viszont az önkéntes védelmi és az önkéntes műveleti tartalékosokat is bevonják - tette hozzá.
A vezérezredes arra is kitért, hogy a Magyar Honvédségnél állandó készenléti szolgálat is van, amely például a katasztrófavédelmi feladatok ellátására kijelölt erőt jelenti. Ez - a szükséges eszközök mellett - mintegy 1500 embert jelent.
Megkezdték a technikai eszközök átcsoportosítását is az ország keleti részéből Győr és Tata térségébe - mondta Benkő Tibor. A honvédségnek számos olyan eszköze van, amely az árvízi mentésben nagy segítséget jelenthet, például olyan helikoptereik, amelyek kéttonnányi homokzsák szállítására is alkalmasak. Ha elrendelik a veszélyhelyzetet, akkor a honvédség hat helikoptert tud bevetni.
Hétfőn Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban számítani kell. Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére rendkívüli készültséget rendelt el Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szintén hétfőn közleményben tudatta, hogy az árvízvédelmi feladatok ellátására a tárca közigazgatási államtitkára elrendelte a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer (HKR) részleges aktivizálását. A honvédség készen áll a várható feladatok végrehajtására - írták.
Kilencszáz katona az észak-dunántúli gátakon
Mintegy kilencszáz katonát vetnek be keddtől az árvízi védekezés során - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
A közleményben utaltak arra, hogy a Belügyminisztérium a térségben az esztergomi, a Komárom-Almásfüzítő, a Vének-Dunaremete, a Dunaremete-Rajka, a Vének-Dunaszentpál és a Mosoni-Duna–Rábca árvízvédelmi szakaszon léptetett életbe rendkívüli készültséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06