Sokkal jobb
A kormány nem tervezi az adórendszer módosítását
A jelenleg alkalmazott arányos teherviselést eredményező rendszer, amely elismeri a legális munkavállalást, a gyermeknevelés költségeit, sokkal jobb, mint amit az IMF, az OECD vagy más nemzetközi ajánlás Magyarország számára megfogalmazott.
2016.01.18 22:00MTIPankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán arra reagált, hogy az OECD egy európai országokat vizsgáló tanulmányában progresszív adózást javasol, mert megállapítása szerint tágul a jövedelmi olló.
A 2010-ben megfogalmazott, majd 2011-től hatályba lépett adópolitika annak idején nagyon sok nemzetközi szervezet véleményével szembement, miközben ma már azt látni, hogy a legtöbb nemzetközi szervezet pontosan ezeket a lépéseket tartja kívánatosnak, így az élőmunka terheinek a csökkentését, a fogyasztási, forgalmi típusú adók súlyának növelését - mutatott rá Pankucsi Zoltán.
"Ez az adópolitika meghozta a sikereket, egy olyan gazdasági bővülésnek lehetünk szemtanúi, ami példa nélküli az Európai Unióban. Semmi ok nincs arra, hogy akár az szja, akár más adónem vonatkozásában érdemben eltérjünk a már kialakított rendszertől" - mondta a helyettes államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06