7000 testékszer "díszítette" a menyasszonyt
Extrém fotó: Férjhez ment a piercingkirálynő
Férjhez ment a piercingkirálynőként elhíresült Elaine Davidson, akinek testét közel 7 ezer kisebb-nagyobb testékszer díszíti - vagy éppenhogy csúfítja el, kinek-kinek ízlése szerint.
Így néz ki egy túlékszerezett menyasszony 
Aki 75 darab híján 7000 testékszert visel magán, annak egy gyűrűvel több vagy kevesebb igazán nem számíthat - legalábbis ezt gondolhatnánk. Csakhogy Elaine Davidson számára az a 6925 darab piercing összesen sem ér annyit, mint az a gyűrű, amit csütörtök délelőtt húztak az ujjára: a 42 éves skót nőt oltár elé vezette szerelme.
Miközben a menyasszony az összes ékszerét magán viselte, bár ezek egy része nem látszódott a hófehér ruha alatt, arcát pedig zöld, sárga és kék festéssel díszítette, vőlegénye, Douglas Watson egy teljesen szokványos, sőt, határozottan konzervatív úriember képét mutatta, és állítólag ő egyáltalán nem visel sehol piercinget.
Davidson saját bevallása szerint soha nem vesz ki egyetlen ékszert sem magából, még alváshoz sem, és azt mondja, egyáltalán nem okoz neki kényelmetlenséget a viselésük. Igaz, nemrég elpanaszolta, hogy már kezdi unni a saját mániáját, de sokkal jobban vonzza őt a tudat, hogy megtartsa a rekorder-címet, mintsem lemondjon védjegyévé vált testékszereiről.
A brazil születésű nő hivatalosan 2000 májusában döntötte meg az akkori rekordot, ekkor számolta meg a testében lévő ékszereket a Guinness Rekordok Könyvének egy munkatársa, 462 darab csecsebecsét talált rajta, közülük 192 az arcán volt! A gyűrűk és az átszúrt darabok súlyát mára együttesen mintegy 3 kilogramra becsülik.
2009-ben, amikor már 6005 darab piercingnél tartott, akkor vallotta be, hogy már nem szereti az újabb és újabb ékszereket magán, már nem okoz számára élvezetet, de tartani akarja a magas rekordot.
Azt egyelőre nem tudni, hogy valaha feladja-e különleges szenvedélyét, mindenesetre azt elmondta, hogy a családja egyáltalán nem szereti őt tetoválásaival és testékszereivel. Honlapjáról egyéb érdekességek is kiderülnek: feküdt már szöges ágyon, járt tűzön és üvegszilánkokon, élvezi az extrém sportokat és imád színházba járni, viszont soha nem iszik és nem dohányzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


