Szex nélkül szülne Alekosznak egy lány
Hoppá: Lombikbébit akar Alekosztól egyik rajongója!
Még el sem kezdődött a párkereső műsor, de máris dúl a harc Alekoszért, egymással versengő lányok remélik, hogy elnyerik a görög srác szívét. De van, akinek ennél kisebb része is elég.
Képekben a Való Világ Okostojása, Alekosz! 
Az RTL Klubnál már jelentkezhetnek azok a lányok, akik úgy érzik, ők lennének a legtökéletesebb pár Alekosz számára. Ám vannak, akik kerülőúton szeretnének közelebb kerülni a ValóVilág okostojásához, kiderítik a családja elérhetőségét és rajtuk keresztül próbálkoznak.
A legutóbbi önjelölt szerelmes azonban még ennél is többet akar, bár nézőpont kérdése, hogy többet vagy inkább kevesebbet. Neki ugyanis nem kell Alekosz, testestől-lelkestől, csupán egy kis részre vágyik belőle: a spermájára.
A görög fiú édesapja az Új Ásznak mesélt a megdöbbentő telefonhívásról, amit a minap kapott. "Fehéren-feketén kimondta, hogy úgy érzi, Alekoszban találta meg az egyetlen férfit, akinek gyermeket szülne. Nem szerelmi kapcsolatra gondolt, és a fiamnak még csak hozzá sem kellene érnie, csupán a spermájára vágyik" - hüledezett.
Az apa általában azzal rázza le az érdeklődőket, hogy neki eddig sem volt, de ezután sem lesz semmi beleszólása Alekosz magánéletébe, ám ez a hölgy igazán meglepte Nagy Tibort. Ám neki sem mondhatott mást, mint a többieknek, vagyis hogy az RTL Klub műsorában ő is a többiekkel azonos esélyekkel indulhat Alekosz kegyeiért, igaz, ott kamerák előtt kellene hozzájutnia ahhoz a néhány sejthez.
A lány azonban köszönés nélkül lecsapta a kagylót. Úgy látszik, nem tetszett neki, hogy Alekosz gyerekéhez az apa is hozzátartozik.
Még több hír Alekoszról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


