A mentoroknak nem kellett

X-Faktor nélkül is gyorsabban lesz sztár Mária

A mentorok kiejtették, Keresztes Ildikó pedig szabályosan megsiratta Báder Máriát, most mégis úgy néz ki, hamarabb futhat be, mint bármelyik x-faktoros versenyző!

2010.11.24 14:29ma.hu / Napi Ász

Ugye emlékeznek még a bársonyosan füstös hangú Báder Máriára, aki egy Tina Turner-számmal állt először a mentorok elé, szenzációsan előadva a rocknagymama Private dancer című számát. Akkor azt mondta színpadra lépés előtt: „Szeretném a lányaimnak is bebizonyítani, hogy az anyukájukra fel lehet nézni.

A tehetséges bárénekesnő azonban a verseny „tábor”-nak nevezett fordulója után már nem jutott tovább, pedig Keresztes Ildikó - akivel mint kiderült, ugyanannál az énektanárnál tanultak - nagyon küzdött érte, „mentsük meg, kérlek” - rimánkodott Geszti Péternek. Azonban sem őt, sem a másik két mentort nem sikerült meggyőznie, és ez nemcsak az egyetlen női mentornak, de Báder Máriának is óriási csalódást jelentett.

De hogy néhány hétnek kell csak eltelnie és a közelgő Szenes Iván-emlékkoncertre kap felkérést, azt valószínűleg rajtuk kívül még nagyon sokan mások sem sejthették.

Fotó: rtlmost.hu


Márpedig ez történt. A hazai popipar egyik ikonikus alakjának emlékére szervezett koncerten eredetileg Kovács Kati is fellépett volna, ám szinte az utolsó pillanatban lemondta a szereplést, egyelőre ismeretlen okból, de Báder Máriának ez hozta meg élete igazi nagy lehetőségét.

Mindössze két nappal ezelőtt váratlanul felkeresték őt a szervezők és megkérdezték, elvállalná-e a fellépést Kovács Kati helyett? Mária kapva kapott a lehetőségen, nemcsak azért, mert ez végre tényleg kiugrást jelenthet számára, hanem mert rendszeresen énekel az éjszakai bárokban is Szenes Iván-dalokat, és mindig is nagy tisztelője volt a szövegíró fenoménnek.

A mentoroktól többször lehetett hallani, néha csak célozva rá, de néha konkrétan kimondva, ők elsősorban olyanokkal szeretnének foglalkozni a verseny alatt, akiken még van mit alakítani, a „kész” előadókkal nem nagyon tudnának mit kezdeni.

Úgy tűnik, hiába nem volt teljesen hibátlan Mária produkciója a Thalia Színházban és akkor emiatt kellett kiesnie, ő valójában mégiscsak egy érett előadó, akinek elég volt két alkalommal megmutatnia tehetségét országosan, hogy az, akinek kell, felfigyelhessen rá.

Most már a lányai is tényleg büszkék lehetnek rá!
Eltiltották a zenétől az X-Faktor szereplőjét

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.