Nem rázta meg a kiesés az ifjú anyát
X-Faktor: Shodeinde Dorka most lett anya
Végre visszakapta édesanyját a kis Liza, miután a nézők szombat este úgy döntöttek, Shodeinde Dorkának be kell fejeznie a versenyzést. A fiatal lány nem bánta a kiesést.
2010.11.22 11:29ma.huA verseny hétről hétre élesedik, és mostantól már minden egyes kiesés hatalmas veszteségnek fog tűnni, hisz az elmúlt hetekben épp elég idő volt, hogy megszeressük az X-Faktor versenyzőit, hozzánk nőttek, egyre többet tudunk róluk. A versenyek azonban már csak ilyenek, nem lehet sok-sok győztest hirdetni, de ahogy korábban Szabó Mariann, most Shodeinde Dorka is mosolyogva mondta, hálás azért, hogy idáig eljutott: az előző párbaj után úgy állt a színpadra, hogy ha kiesik, akkor sincs nagy baj, mert most jön még csak a lényeg!
Fotó: RTL Klub / X-Faktor
Aki rendszeresen nézi az X-Faktor közvetítéseit, az egyetérthet a mentorokkal, Dorka rengeteget fejlődött a kezdetek óta, és amikor Nagy Feró kezében volt a végső döntés kulcsa, ő nem is vállalta fel, hogy kiejtse az ifjú reménységet, „bízzuk a közönségre, úgyhogy azt mondom, Tamás, neked kell menned” - mondta.
A közönség pedig úgy döntött, hogy egyelőre még mindig Vastag Tamást szereti jobban.
Shodeinde Dorka még nem tudhatta, hogy hamarosan anya lesz, amikor elküldte jelentkezését a tehetségkutatónak. Az előválogatókon azonban már óriási pocakkal állt színpadra, és többször elmondta, ő maga is tartott attól, hogyan fogja tudni összeegyeztetni az énekesi karriert az anyasággal. Aztán a Mentorok Házában Geszti Péter bejelentette: „pelenkázást vállalok”, és ezzel eldőlt Dorka és a pici Liza sorsa, legalábbis egy időre, most már azt is tudjuk, hogy ez pontosan két hónapot jelentett.
A fiatal tehetség minden szabadidejét megpróbálta kisbabájával tölteni, akire a próbák és a fellépések alatt férje és a nagyszülők vigyáztak, de még így is nehéz volt számára ez az időszak. Most végre teljesen anya lehet, bár lesznek így is kötelező szereplések, például a karácsonyi nagy X-Faktor koncert, de ez kétségkívül kevesebb időt vesz el a kiteljesedett családi élettől, mint az eddigi kötelezettségek.
Amikor pedig ő is és Liza is megerősödik, újult erővel tervezi a folytatást!
Shodeinde Dorka: "Nagyon ijesztő volt!"
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


