Eltemették a slágergyárost - zene nélkül
Szenes Iván sírfeliratokat is írt magának....
Végső nyugalomra helyezték tegnap Szenes Ivánt - A slágergyárost számos pályatársa búcsúztatta, ő pedig még halála előtt megírta sírfeliratát...
2010.09.18 16:25ma.huA budapesti, Kozmai utcai Izraelita Temetőben helyezték tegnap végső nyugalomra Szenes Ivánt. A népszerű zeneszerzőt és hazánk legjátszottabb dalszövegíróját olyan sztárok búcsúztatták, mint Koós János, Rózsa György, Mary Zsuzsi, Harangozó Teri, Bodrogi Gyula, Medvezcky Ilona vagy Dér Heni. Bodrogi idézte az elhunyt sztár legismertebb dalszövegeit, és elmondta, miért búcsúznánk tőle, amikor itt van velünk.
Mary Zsuzsi legtöbb dalát Szenes Ivánnak köszönhette. Negyven éve a a zeneszerző a családjába fogadta, igazi családi kapcsolatban voltak - idézte fel az énekesnő. Koós könnyeivel küszködve beszélt eltávozott barátjáról, aki a jól ismert, Kislány a zongoránál című dalt is írta. Szenes Andrea, a zseniális művész lánya elmondta: édesapja utolsó heteiben szövegeket talált ki majdani sírkövére. "Éltem, voltam, daloltam", ez volt az egyik - mondta.
Szenes Iván gyászszertartásán a vallási hagyományok tiszteletben tartása miatt zene nélkül idézték fel a művész emlékét - írja a Napi Ász.
Szenes Andrea
Szenes Iván életének 87. évében, szeptember 13-án hunyt el. Az író, dalszövegíró, zeneszerző és érdemes művész minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt.
Ma is mindenki ismeri és dúdolja a Nemcsak a húszéveseké a világ, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Kislány a zongoránál, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Úgy szeretném meghálálni, a Kicsi gyere velem rózsát szedni, vagy a Mindenkinek van egy álma című, örökzöld dalokat.
A legnagyobb magyar slágerek szerzője, ő írta a Kovács Erzsi által sikerre vitt Hosszú az a napot, vagy az Annál az első ügyetlen csóknál drágám kezdetű slágert - ez nyerte 1966-ban az első díjat a Magyar Rádió Tessék választani versenyén.
Az előadó, Aradszky László pedig ezzel a számmal lett az első magyar aranylemezes.
Nem teljesült Szenes Iván életének utolsó álma
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


