A mentoroknak nem kellett
X-Faktor nélkül is gyorsabban lesz sztár Mária
A mentorok kiejtették, Keresztes Ildikó pedig szabályosan megsiratta Báder Máriát, most mégis úgy néz ki, hamarabb futhat be, mint bármelyik x-faktoros versenyző!
2010.11.24 14:29ma.hu / Napi ÁszUgye emlékeznek még a bársonyosan füstös hangú Báder Máriára, aki egy Tina Turner-számmal állt először a mentorok elé, szenzációsan előadva a rocknagymama Private dancer című számát. Akkor azt mondta színpadra lépés előtt: „Szeretném a lányaimnak is bebizonyítani, hogy az anyukájukra fel lehet nézni.”
A tehetséges bárénekesnő azonban a verseny „tábor”-nak nevezett fordulója után már nem jutott tovább, pedig Keresztes Ildikó - akivel mint kiderült, ugyanannál az énektanárnál tanultak - nagyon küzdött érte, „mentsük meg, kérlek” - rimánkodott Geszti Péternek. Azonban sem őt, sem a másik két mentort nem sikerült meggyőznie, és ez nemcsak az egyetlen női mentornak, de Báder Máriának is óriási csalódást jelentett.
De hogy néhány hétnek kell csak eltelnie és a közelgő Szenes Iván-emlékkoncertre kap felkérést, azt valószínűleg rajtuk kívül még nagyon sokan mások sem sejthették.
Fotó: rtlmost.hu
Márpedig ez történt. A hazai popipar egyik ikonikus alakjának emlékére szervezett koncerten eredetileg Kovács Kati is fellépett volna, ám szinte az utolsó pillanatban lemondta a szereplést, egyelőre ismeretlen okból, de Báder Máriának ez hozta meg élete igazi nagy lehetőségét.
Mindössze két nappal ezelőtt váratlanul felkeresték őt a szervezők és megkérdezték, elvállalná-e a fellépést Kovács Kati helyett? Mária kapva kapott a lehetőségen, nemcsak azért, mert ez végre tényleg kiugrást jelenthet számára, hanem mert rendszeresen énekel az éjszakai bárokban is Szenes Iván-dalokat, és mindig is nagy tisztelője volt a szövegíró fenoménnek.
A mentoroktól többször lehetett hallani, néha csak célozva rá, de néha konkrétan kimondva, ők elsősorban olyanokkal szeretnének foglalkozni a verseny alatt, akiken még van mit alakítani, a „kész” előadókkal nem nagyon tudnának mit kezdeni.
Úgy tűnik, hiába nem volt teljesen hibátlan Mária produkciója a Thalia Színházban és akkor emiatt kellett kiesnie, ő valójában mégiscsak egy érett előadó, akinek elég volt két alkalommal megmutatnia tehetségét országosan, hogy az, akinek kell, felfigyelhessen rá.
Most már a lányai is tényleg büszkék lehetnek rá!
Eltiltották a zenétől az X-Faktor szereplőjét
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


