Erőszakos focista: rendőrök vitték el Titust
Bátyjával erőszakoltak meg egy fiatal nőt
Nemi erőszak vádjával letartóztatták Titus Bramble-t, az angol Sunderland védőjét. A focista és bátyja állítólag egy - a húszas évei elején járó - fiatal nővel erőszakoskodott.
2010.09.24 12:29BulvársportLetaróztatták Titus Bramble-t és bátyját, Tesfaye-t, miután egy - a húszas évei elején járó - nő állítása szerint mindketten megerőszakolták.
A focista, aki jelenleg a Sunderland alkalmazásában áll, és korábban komoly Premier League pedigrét épített ki a Newcastle United és a Wigan csapataiban, egyelőre nem kommentálta az esetet, és csapata, a Sunderland is csöndben várja a rendőrségi fejleményeket.
Fotó: Getty Images
Egyetlen dolog biztos, a labdarúgót és bátyját már órákkal az eset után elkapták ugyanabban a hotelben, mint ahol az állítólagos nem erőszak történt. Titus bátyja egyébként maga is jegyzett labdarúgó volt, több alkalommal is pályára lépett Montserrat (ez egy ország) válogatottjában.
Kapcsolódó írások:
- Naponta negyven fiatal hal erőszakos halált
- Az ágy alá bújt az erőszakoló
- Embertelen verések és homoszexuális erőszak az intézetben?
- Brutális: Megerőszakolta és gardróbban tartotta lányait az "ohiói Fritzl"
- 5 tipp arra, ha a párunk erőszakos az ágyban
- Hat fiatalkorú lányt erőszakolt meg egy amis férfi
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


