Egy hét után találta meg a rendőrség
Az ágy alá bújt az erőszakoló
Egy hét keresés után az ágy alól húzta ki a rendőrség azt a Dambovita megyei férfit, akit nemi erőszakért köröztek, áll a crimetime.ro oldalán.
2010.09.19 17:15manna.roAz elkövető a szomszéd település egyik lakójának ágya alá bújt, így remélve, hogy nem talál rá a rendfenntartó egység. Mindhiába.
A férfi állítása szerint alkoholt fogyasztott aznap, amikor az utcán megtámadott, majd megerőszakolt egy 52 éves nőt. Elmondta, a rövid szoknyában autót stoppoló nőt hivatásos prostituáltnak nézte.
A nőt megverte, megbecstelenítette, majd öntudatlan állapotban az úton hagyta. Az áldozatot súlyos állapotban szállították kórházba, ahol jelenleg is ápolják.
Az elkövető ellen előzetes letartóztatást kérvényezetett a rendőrség, ha bűnösnek találják, akár tíz évig terjedő börtönt is kaphat.
Kapcsolódó írások:
- Letartóztatták Floyd Mayweather Jr.-t
- A mentális betegségek önmagukban nem kapcsolhatók az erőszakhoz
- Embertelen verések és homoszexuális erőszak az intézetben?
- Brutális: Megerőszakolta és gardróbban tartotta lányait az "ohiói Fritzl"
- 5 tipp arra, ha a párunk erőszakos az ágyban
- Tizenhét nap a brazil őserdőben: eltévedt egy megtámadott túrázó
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


