"Ez az egész csak kitaláció"
Csikó Szabi: Transzvesztiták nem élnek velem a lakásban!
Tegnap jelent meg az egyik hetilapban: Csikó Szabolcs a fővárosban Némedi Mari lakásában él, a fiú azonban cáfolja, hogy transzvesztita fiúk is laknának vele együtt, mint ahogyan azt is, hogy a színésznő az ő titkainak tudója.
2010.07.09 07:35Kikéri magának Csikó Szabolcs, hogy transzvesztita fiúk is együtt laknának vele abban a lakásban, ahová Némedi Mari színésznő befogadta őt. Átmeneti otthonát nem osztja meg férfiakkal - szögezte le.
Szabolcs leszögezte, mindez csupán kitaláció. Hálás Marinak, hogy nála lakhat, de ez nem jelenti azt, hogy teret ad neki és a lapoknak találgatásokra a kapcsolatukat illetően.
Szabi közölte: csak fiatal lányokkal szokott randevúzni, Némedi Mari pedig a jelenlegi lakása tulajdonosa, nem pedig a legbensőbb titkai tudója. A fotókon valóban Némedi barátaival szerepel, de az nem igaz, hogy szomszédai lennének, mint ahogy az sem, hogy női ruhákat viselnek.
Csikó Szabi elmondta, ő nem, csupán Némedi Mari konzultált az újságíróval, így ő maga nem látta, milyen történet született a hetilapban. Csikó Szabi közölte: nem örül annak, hogy a szívességért cserébe visszaélnek nevével a hírverés kedvéért - írja a Napi Ász.
Szakított a menyasszonyával Csikó Szabi!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 Karácsony Gergely Ursula von der Leyennel tárgyalt Strasbourgban
- 6:05 Hadházy Ákos: közelebb kerültünk a rendszerváltáshoz
- 22:34 NNGYK: nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét
- 20:28 Az USA milliárdnyi legyet dob le Mexikóra és Texasra
- 18:18 Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06