"Nem akarok beszélni róla"
Keleti Andit kitiltották a szülői házból...
Megdöbbentő vallomás hangzott el az ország kedvencévé vált táncosnő szájából - Keleti Andrea legszívesebben egyáltalán nem beszélt volna a témáról...
2009.07.22 09:05ma.huKeleti Andrea féltestvére, Keleti Györgyi a Bors című napilapban nyilatkozott kettejük viszonyáról - eszerint nővére nem igazán volt része az ő életének, noha nem nevelték őket egymás ellen, de Andiról leginkább az maradt meg neki, hogy édesapjáék sokat veszekedtek miatta -, a táncosnő keserűen nyilatkozott a témában.
A család eddig titkolta, de úgy tűnik, a helyzet annál is rosszabb a testvérek között, mint azt sejteni lehetett. Keleti Andreát ugyanis kitiltották a szülői házból, melynek oka állítólag Györgyi volt. Ezután a táncosnő és édesapja akkor tudott találkozni, ha a volt honvédelmi miniszter elment Andiékhoz.
Keleti Andrea annyit mondott: a hír igaz. De beszélni sem szeretne róla, s bár sírva könyörgött, egyik hetilapban megjelenik a témáról egy egész cikk. Nem akarja a nyarát elrontani a történettel - szögezte le a Kiskegyednek nyilatkozva a sztár.
Keleti Andrea édesapja, a volt honvédelmi miniszter első-, míg Keleti Györgyi a második házasságból született. A lányok csak némileg emlékeztetnek egymásra, de hasonló pályát választottak maguknak.
Andi táncosnő lett, akit a Szombat esti láz című produkció óta az egész ország megismert, Györgyi pedig modell, akinek élete a közelmúltban sem volt mentes a szaftos botrányoktól.
A szexbotrányba keveredett Györgyi mellé azonban odaállt az egész família. Keleti Andi, aki korábban leginkább csak elhatárolódott a húgától, kijelentette, Györgyinek nincs szüksége arra, hogy árulja a testét.
Györgyi ezt követően hangot adott örömének, mint mondta, nagyon meghatotta a családja magatartása.
A féltestvérek azonban olykor a médiában is nyilatkoztak nem túl hízelgő dolgokat egymásról.
Keleti Andrea bírálta Györgyi vetkőzéseit, míg a szőke lány azzal vágott vissza, hogy ecsetelte, nem is közeli rokonok, nem együtt nevelkedtek.
Sérelmezte, hogy megjelent címlapfotójáról Andi nem neki mondta el a véleményét, hanem az újságíróknak.
Majd pedig Kiszel Tündéhez hasonlította a nővérét - igaz később közölte, hogy ő ezt vicces kritikának szánta, hiszen nem ellenségek ők ketten, hanem testvérek.
Hárman vannak - Györgyinek van egy édes húga is - és mindegyiküknek van véleménye a másikról - tette hozzá a szőke modell.
A vécébe menekül a szex miatt Keleti Andi!
Kapcsolódó írások:
- Keleti Andrea a vécébe menekül a szex miatt!
- Keleti Andi lesz Lilu bébiszittere
- Keleti Andi az Anti Fitness Clubtól félti a gyerekeit!
- Keleti Andinak már nem elég a tánc!
- Nocsak! Mitől kék-zöld Keleti Andi?
- Keleti Andinak beszóltak: Maga úgy néz ki, mint egy disznó!
- Keleti Andi a szoknya alá elfelejtett bugyit venni!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


