"Nem elképzelhetetlen..."
Debreczeni Zita expárjával megy nyaralni?!
Debreczeni Zita már készül nyaralására - Ebben még nem lenne semmi meglepő, az viszont annál furcsább, hogy expárjával, a milliárdos Kedves Ferenccel utazik.
Képekben a gyönyörű Debreczeni Zita! 
A csinos modell, aki pár hete még kapcsolatuk szomorú végéről nyilatkozott, elképzelhetőnek tartja, hogy volt párjával, Kedves Ferenccel mejen nyaralni.
Debreczeni Zita barátnőjével, Dukai Reginával fog együtt pihenni, de nem lehetetlen, hogy exbarátja is a társaságuk része legyen. Békében váltak el, együtt mennek bulizni és közösek a barátaik is. Zita kedveli a belföldi utakat, idén Abádszalókra tervez utazni, hogy Reginával hova mennek, még kérdés – árulta el a Napi Ásznak Zita.
Március végén adta hírül a fekete szépség és párja, Kedves Ferenc, hogy másfél együtt töltött év után elválnak útjaik.
Ekkor már hetek óta nem mutatkoztak együtt szívesen, s először magukban szerették volna tisztázni, mi is zajlik bennük.
Bár a sajtóban megjelent, hogy Ferenc vetett véget a kapcsolatnak, a modell sajtósa elmondta: a páros közösen döntött úgy, hogy megválnak egymástól.
Szakításuk hetekig téma volt a lapokban, többek között az is felmerült, hogy a páros szerelmét a milliárdos korábbi kedveséhez, Bódi Sylvihez fűződő érzelmei is „megtorpedózták”.
Az is elterjedt, hogy Zita szép értékű búcsúajándékkal – egy autóval és egy lakással – lépett ki a kapcsolatból, mindezt azonban a modell cáfolta.
A szerelem vége azonban nem tűnik egyértelműnek – Debreczeni Zita elmondása szerint a sajtóban megjelent hírek hozzásegítettek ahhoz, hogy a kapcsolat ide jusson, de Ferivel ma is megvan köztük a szeretet - Ám úgy érezték, jobb, ha egy ideig hagyják egymást.
Arról, hogy ma is kedvelik a másikat, sokat mond a minap megjelent hír: Zita és Ferenc együtt ebédeltek egy étteremben, és most is úgy viselkedtek, mint a szerelmesek...
Kapcsolódó írások:
- Lebuktak! Szerelmesen turbékolt a modell és a milliárdos!
- Debreczeni Zita is remekel az Unibet Pókermilliomosban!
- A hírességek egy emberként álltak ki Debreczeni Zita mellett!
- Képek - Debreczeni Zita: Itt nincs pazarlás!
- Debreczeni Zita szembenéz a tényekkel
- Debreczeni Zita a Párizsban vásárolt cipőjében érkezett!
- Debreczeni Zita: Nehezen kérhetem meg a saját kezem
- "Okom volt féltékenykedni!" Debreczeni Zitán olykor átnéztek a lányok!
- Nem nyúlta le Sári Évi Debreczeni Zita pasiját!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


