Gondnok intézi a sztár ügyeit...
BB Évi nem kell a családjának sem
Feladta az egykori valóságshow-győztes édesanyja - Párkányi Évinek egy idegen ember lesz a gyámja. Ügyeit mostantól a hatóság által kijelölt gondnokra bízzák...
2009.03.10 12:25ma.huRokonai nem vállalták, hogy gondoskodjanak BB Éviről - Ezért a lány mellé a hatóság az orvosszakértői véleményre alapozva gyámot rendel ki. Ő segít beosztani a többször is pszichiátrián kezelt Évi 30 ezer forintos jövedelmét és intézi az ügyeit.
A volt Big Brother-sztár édesanyja elmondta, azért nem vállalta a gyámságot, mert az újabb konfliktushoz vezetett volna Évivel. Semmilyen hatással nincs már a lányára, s csak akkor tud vele beszélgetni, ha az éppen jobb állapotban van - adta hírül a Blikk.
BB Évit 2007 tavaszán beszámíthatatlannak nyilvánította a bíróság, a diagnózis szerint tudathasadásos elmebetegségben szenved, melynek kialakulásában szerepet játszhatott a drogfogyasztása is.
Ekkor szüntették meg azt az eljárást is, amelyet hivatalos személy elleni erőszak és garázdaság, valamint rongálás mkatt indítottak ellene. Évi ugyanis kocsmai verekedésbe keveredett.
A lány ugyan gyógyítható lenne, de mivel nem szedi gyógyszereit, édesanyja sem igen tud segíteni rajta - a Big Brother nyertese a mamájával él, leszázalékolva, mióta hazahozták a Balatonról.
Tavaly tavasszal kommandósok cipelték be a pszichiátriára fonyódi lakhelyéről, ahol nála jóval idősebb Zoltánnal tengette életét, akkor már hónapok óta.
Miután már korábban kötelező gyógykezelésre kellett volna járnia, és a bíróságon sem jelent meg többszöri megkeresésre sem, kénytelenek voltak vele szemben ilyen eszközöket alkalmazni.
Az édesanyjánál akkor telhetett be a pohár, amikor rendőrt kellett kihívnia saját lánya miatt: a feldühödött Évi összetörte a házukban a berendezést, nekiesett a bútornak, a mosógépnek, a hűtőszekrénynek, közel százezer forintos kárt okozva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


