Rablási kísérlettel gyanúsítják Biebert
Tinisztárból telefontolvaj? Újabb botrány Justin Bieber körül
Újabb nyomozást indított a Los Angeles-i rendőrség Justin Bieber ellen, akit ezúttal azzal vádolnak, hogy megpróbált kilopni egy mobiltelefont egy nő táskájából. A nő előzőleg állítólag lefotózta Biebert.
2014.05.14 14:29MTI, ma.huEgy meg nem nevezett áldozat jelentette fel Justin Biebert azzal, hogy kivette a táskájából a mobiltelefont, amivel a nő nem sokkal korábban egy minigolfpályán lefényképezte a 20 éves popsztárt. Biebert a rendőrség nem tartóztatta le, de vizsgálatot indítottak az ügyben és kihallgatták a sértettet - számolt be a BBC a TMZ.com című internetes pletykalap információira hivatkozva.

A tinisztárnak nem ez az első összetűzése a Los Angeles-i rendőrséggel, az utóbbi időben szinte kizárólag a botrányai kapcsán jelenik meg az újságokban a neve. Tavaly júliusban ittas vezetés miatt indítottak bírósági eljárást ellene, miközben felmerült a gyanú, hogy illegális gyorsulási versenyt is rendeztek egy barátjával. Egy szomszédja azért jelentette fel, mert állítólag tojással dobálta meg a házát, előtte egy lesifotós állította, hogy megverte őt Bieber, és szintén garázdasággal vádolta meg egy sofőr, akit fejbe vágott.
Három hete a vámosokkal is afférja akadt, amikor ázsiai útjáról érkezett vissza Los Angelesbe, de négy órával az őrizetbe vétel után már elengedték őt és nem indították meg az eljárást. Vitába keveredett a brazil rendőrséggel a dél-amerikai turnéja alatt, amikor nem megengedett felületet graffitizett össze, utóbb ezért sem vonták felelősségre, ahogy a bordélyházban tett titkos kiruccanása is inkább csak a rajongóit érdekelte, mintsem a rendőrséget.
A hírnevét viszont alaposan megtépázták zűrös ügyei, a 2012-ben megjelent legutóbbi lemeze, a Believe iránt meglehetősen szerénynek mondható az érdeklődés, és a koncertekre sem kapkodják már úgy el a jegyeket, mint korábban. A kanadai Juno-díjak kiosztógáláján a rajongók egyenesen kifütyülték az egykori tinikedvencet, és heves pfújolás fogadta őt vasárnap egy Los Angeles-i kosárlabdameccsen is, ahová édesanyjával ment el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06