Elkészült a toxikológiai jelentés
Marihuánát és nyugtatót is bevett Justin Bieber a száguldozása előtt
Elkészült a toxikológiai jelentés, eszerint Justin Bieber valóban fogyasztott tudatmódosító szereket, mielőtt utcai gyorsulási versenyen kapták rajta a rendőrök egy héttel ezelőtt.
2014.01.31 07:29ma.huAz elsődleges orvosszakértői vizsgálat szerint Justin Bieber a legutóbbi letartóztatása előtt marihuánát és egy népszerű nyugtatót fogyasztott. Amikor múlt hét csütörtökön a miami rendőrök egy utcán rendezett gyorsulási versenyen elkapták a 19 éves hírességet, nem volt kérdés, hogy valamilyen szer hatása alatt áll, a vizsgálat már csak a pontos összetevőket igyekezett kideríteni. A fű és a nyugtató mellett viszont egyéb anyagot, például keményebb drogot vagy partidrogot nem mutattak ki a tesztek - derült ki a nyilvánosságra hozott jelentésből.
Fotó: MTI
A kanadai születésű tinikedvencet egy barátjával együtt tartóztatták le január 23-án, amikor egymással versenyeztek az utcán, Bieber egy bérelt sárga Lamborghinit vezetett, ellenfele egy piros Ferrariban nyomta a gázpedált. Az énekes a megengedett sebességhatár közel kétszeresével száguldott, mikor elkapták, kisvártatva az is kiderült, hogy a jogosítványa már lejárt, ezt fejelte meg a befolyásoltság állapotával és azzal, hogy megpróbált ellenállni a rendőri intézkedésnek. Azonnal őrizetbe vették, de néhány óra múlva 2500 dollár óvadék fejében kiszabadult.
A magát ártatlannak valló előadónak mostanában sűrűn van találkozója az igazságszolgáltatás embereivel: a miami eset mellett Los Angelesben és Torontóban is eljárás folyik ellene, előbbiben egy december 30-án elkövetett testi sértéssel állították bíróság elé, az őt szállító limuzin sofőrjét vágta fejbe, miközben testőrei igyekeztek kiszabadítani őt a rajongói gyűrűjéből, Los Angelesben pedig a szomszédja jelentette fel, miután a tinisztár tojással dobálta meg a házát, ezzel "jelentős kárt okozott".
Bieber házában korábban kokainra bukkantak a rendőrök, annak az ügynek azóta nincs visszhangja, az viszont biztos, hogy az amerikaiak már annyira cikinek tartják az énekes viselkedését, mondván, szégyent hoz a nemzetükre, hogy már több mint 110 ezer aláírás gyűlt össze: azt követelik, hogy vegyék vissza tőle a tartózkodási engedélyt jelentő zöldkártyát. A Fehér Ház minden 100 ezer aláírással benyújtott petícióval köteles foglalkozni, így könnyen lehet, hogy ők fogják kitoloncolni az államokból a kanadai fiatalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


