Kis híján életébe került a hőstett
Kutyájuk mentette meg a gyilkos kígyótól a két kislányt
Csak a gyors segítségnek köszönheti életét az a hős eb, amely félelmet nem ismerve szállt szembe egy mérges kígyóval. Ezzel megmentette a játszani induló két kislány életét is.
2012.01.21 09:15ma.hu / MTIGyanútlanul indult egy ausztráliai testvérpár az udvarukban álló hinta felé játszani, nem sejtve, hogy szinte a biztos halál vár valamelyikükre, ha a fűben lapuló, csaknem hatvan centis és halálos mérgű kígyó megmarja. A hét- és kétéves gyermeket azonban másfél éves kiskutyájuk is boldogan ugrándozva kísérte, ő vette észre a gyilkos fenyegetést.
Amikor a hüllő már támadásra emelte a fejét, hősiesen ráugrott. Hogy pontosan mi és hogyan történt, arról nem szólnak a hírek, de azt biztosan tudni lehet, hogy az összecsapás közben a kutyust végül megmarta a hüllő, de szerencsére mérge lassan hatott, így eltelt néhány óra, mire a bénulás első jelei megmutatkoztak.
A megmenekült gyermekek szülei ekkor állatorvoshoz száguldottak, ahol a hősnek még egy szurit kellett kibírnia, az ellenméreg pedig szerencsére hatásosnak bizonyult, az állatorvos véleménye szerint nem marad nyoma vagy utóhatása a kígyómarásnak.
Az eset azért döbbentette meg legfőképp a családot, mert a River nevű szuka korábban semmilyen jelét nem mutatta a benne szunnyadó harciasságnak, most mégis hősként szállt szembe a fenyegetéssel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


