Másodpercenként változó viselkedés a fejekben
Hogyan reagál az alvó agy?
Másodpercről másodpercre máshogy reagál az emberi agy a külső ingerekre az alvás mély és kevésbé mély fázisaiban.
2011.09.09 21:31MTIBelga és osztrák kutatók a PNAS című tudományos lapban mutatták be eredményeiket. Kutatásaik során hangokat játszottak le alvóknak, és elektroenkefalogram (EEG), valamint mágneses rezonanciatomográf (MRT) segítségével mérték az agyi aktivitást.
Alapvetően két alvási szakasz különböztethető meg: a REM-fázisra (Rapid Eye Movement) a gyors szemmozgás jellemző, ekkor történik az álmodás. A Non-REM szakaszban könnyű- és mélyalvási fázisok váltják egymást.
Korábban abból indultak ki a szakértők, hogy a Non-REM-szakaszban az agy nem reagál a külső ingerekre. Ekkor azonban a vizsgálati eljárások érzékenysége még meglehetősen korlátozott volt.
Manuel Schabus, a Salzburgi Egyetem munkatársa a lüttichi kutatóközpont szakembereivel közös kutatásai során felismerte, hogy az agy a könnyű alvás szakaszaiban lényegesen aktívabb, mint azt korábban feltételezték.
"Speciális elektródák és erősítők segítségével adott másodpercben mérhetünk EEG-t és figyelhetjük az egyes agyi területek vérellátását" - fejtette ki Schabus.
A vizsgálatok bebizonyították, hogy a külső ingerekre adott reakció léte attól függ, mi történik éppen az alvási szakaszban. Ebben központi szerepet játszanak az úgynevezett alvási orsók: ezek rövid, gyors ritmusú agyműködési szakaszok az alvás során, nevüket az EEG-n mutatott orsószerű mintáról kapták.
Ha egy ilyen orsó lép fel, az adott pillanatban az agy blokkolódik minden külső információ elől. A vizsgálatok során az ebben a másodpercben lejátszott hangnak nem volt hatása az agyi aktivitásra. A szakértők úgy vélik, ez alatt az idő alatt az agy "magával foglalkozik", az új információkat pedig tárolja vagy az emlékezetbe integrálja.
Ha viszont a jel akár csak a másodperc törtrészével korábban hangzik fel, az agy hasonlóan aktívan reagál, mint ébrenléti állapotban.
"Az agy reakciója valóban másodpercről másodpercre változik és attól függ, jelen van-e alvási orsó vagy sem" - mondta el a szakértő. Ez egyben azt is jelenti, hogy környezetünk érzékelése teljesen az agytól függ.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


