Szívás
A NASA szerint többe kerül a Hubble űrtávcső utódja
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) mintegy 8,7 milliárd dollárra (1641 milliárd forint) becsüli a James Webb űrteleszkópnak (JWST), a Hubble űrtávcső utódjának a költségeit, amely várhatóan 2018 októberében állhat pályára.
2011.08.25 21:46MTI"Ez az összeg a JWST teljes költsége, beleértve a fejlesztését, az elindítását, ötévi üzemeltetetését és a tudományos kutatásokat" - közölte elektronikus levelében Trent Perrotto szóvivő.
Februárban a NASA számvevője, Paul Martin a kongresszust még arról tájékoztatta, hogy az új űrtávcső költségei jelentősen meghaladták az eredetileg tervezett 3,5 milliárd dollárt (660 milliárd forint), és az akkori becslések szerint elérték a 6,5 milliárd dollárt (1226 milliárd forint).
A NASA többször is elhalasztotta az indítás időpontját, amelyet eredetileg 2013-ra terveztek.
Júliusban a JWST kudarcot szenvedett a kongresszusban, ahol a képviselőház egyik bizottsága a NASA költségvetését az űrtávcső költségei nélkül szavazta meg. A jelentős költségvetési megszorítások jegyében történt döntést még egy másik bizottságnak, a teljes képviselőháznak és a szenátusnak is jóvá kell hagynia.
A JWST a csillagászat valamennyi területén és a világűr történelmének valamennyi időszakában végez megfigyeléseket, az ősrobbanástól az emberi életre alkalmas bolygókat tartalmazó galaxisokig és naprendszerekig.
Ez lesz a valaha a világűrbe eljuttatott legnagyobb űrtávcső, legfontosabb lencséjének az átmérője 6,5 méter, azaz a Hubble távcsőének közel háromszorosa lesz.
Az űrtávcső, amelyben tíz új technológiát is alkalmaznak, négy rendkívüli pontosságú tudományos berendezést - közöttük egy infravörös kamerát és az optimális működése érdekében igen alacsony hőmérsékleten tartott spektrométert - is magában foglal. Tízéves működésre tervezik.
Az 1990-ben felbocsátott, a csillagászatot forradalmasító első űrtávcső, a Hubble - 2009-es korszerűsítése óta - az ősrobbanás utáni 600-500 millió évig visszamenőleg képes a világűr működését tanulmányozni. A JWST, amely hatszor annyi fény befogására képes, a világűr keletkezéséig képes lesz visszamenni. A Földtől 1,5 millió kilométernyire fog földkörüli pályán keringeni, jóval messzebb, mint a Hubble (600 kilométer).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


