A tengerben végzi
Az űrügynökség jelentette: 2020-ig tartják pályán a Nemzetközi Űrállomást
A Roszkoszmosz orosz űrügynökség: a Nemzetközi Űrállomás (ISS) 2020 környékén befejezi működését, irányítottan visszalép a Föld sűrű légkörébe, majd el nem égett darabjai a tengerbe hullanak.
2011.07.27 19:36MTIVitalij Davidov, az ügynökség igazgató-helyettese közölte: Moszkva megállapodott partnereivel arról, hogy az űrbázist 2020-ig üzemeltetni fogják, de ezután már nem szabad Föld körüli pályán tartani, mert nagyon súlyos és bonyolult szerkezet, amely sok veszély forrása lehet.
Ezért arra a sorsra jut, mint a Mir, amelynek az üzemeltetésével az oroszok 2001-ben hagytak fel, mert az űrállomás már túlságosan elöregedett, bár 1986-tól kezdve az orosz űripar sikerének jelképévé vált.
A Nemzetközi Űrállomást 1998 óta építik a világűrben Oroszország és több nyugati ország együttműködésével. Az állomás a világűrben valaha létesített legnagyobb objektum, 108 méter hosszú és 88 méter széles.
Kiépítésének költségeit nagyrészt az Egyesült Államok fedezte. Az űrbázison 2000 novembere óta tartózkodnak vegyes, zömében amerikai-orosz összetételű asztronauta-csapatok, négy-hat havonta váltva egymást.
Az állomás átlagban 350 kilométeres magasságban másfél óra alatt tesz meg egy fordulatot a Föld körül óránkénti 28 ezer kilométeres sebességgel száguldva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


