Rekord
Kerekesszékkel érte el a Déli-sarkot egy svéd férfi
A világon először kerekesszékkel ért el a Déli-sarkra egy svéd férfi, Aaron Anderson 21 nap alatt teljesítette a távot és szerdán ért úti céljához.
2016.12.22 17:23MTIA stockholmi fiatalember kerekesszékét sítalpakkal látták el a 640 kilométeres útra. A Déli-sarkvidék jégmezőin naponta 10 órán át haladt, és bár a térségében jelenleg nyár van, a napi átlaghőmérséklet mínusz 30 Celsius-fokos - adta hírül a svéd rádió honlapja.
A Remény sarka nevű expedíció része annak a svédországi kampánynak, amely rákbeteg gyermekek kezelését kívánja segíteni.
A Déli-sarkra érkezve Aron Anderson elmondta, hogy számos kihívással kellett szembe néznie az út során. Az első az volt, hogy kijusson a sarki fennsíkra. Ehhez "mintegy kétezer métert kellett emelkedőn haladnia, ami nagyon nehéz volt. Ezután csak kézzel hajtottam a sítalppal ellátott kerekesszéket, a havon csúszás itt nagyon nehéz" - hangoztatta Anderson.
Az időjárásról megjegyezte, hogy elég szeles volt, ezért fagyérzetük akár a mínusz 36 Celsius-fokot is elérte. "Kezünk mindvégig hideg volt, arcunkat állandóan fedni kellett" - jegyezte meg.
A kérdésre, hogy miként ünneplik meg páratlan teljesítményét, azt válaszolta, hogy vittek magukkal "egy kis üveg whiskyt, és valódi ételt is fognak fogyasztani a sok szárírott-fagyasztott kaja után".
Anderson örömmel szólt arról, hogy több mint ötmillió svéd koronát (153 millió forint) gyűjtöttek össze a rákbeteg gyerekek alapítványának. "Én is rákbeteg voltam gyerekkoromban, számomra ez egy nagyon fontos ügy" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06