Állatvédelem
Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2024.05.18 00:30MTIA mocsári teknős Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, amely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így főként ezek közelében lehet számítani rájuk. A májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában azonban a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is láthatók.
Az autóval, kerékpárral közlekedők ebben az időszakban fokozottan figyeljenek az utakon áthaladó vagy éppen ott napfürdőző állatokra, a teknősök mellett a kígyókra, gyíkokra, sünökre is - kérte az egyesület.
Amennyiben valaki úton áthaladó teknőst lát, álljon meg, és segítse át az úttest túloldalára, figyelve arra, hogy abba az irányba vigye, amerre a teknős igyekezett. A felnőtt teknősöket semmiképpen ne vigyék vissza a vízhez - hívták fel a figyelmet.
Ebben az időszakban az országban szintén előforduló és néhány esetben szaporodó idegenhonos teknősfajokkal is lehet találkozni. Ilyenkor a legjobb megoldás eljuttatni őket a legközelebbi állatkertbe.
A hüllőkkel és kétéltűkkel kapcsolatos észleléseket az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül kérik rögzíteni.
A teknősfajok határozásában segítséget jelenthet a Kétéltű- és Hüllőhatározó okostelefonos alkalmazás - ismertették.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06