Bulvár
Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
Dobrev Klára beszámolt arról is, hogy elválnak Gyurcsány Ferenccel.
2025.05.08 12:24MTIGyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul - jelentette be csütörtökön Dobrev Klára, az ellenzéki párt EP-képviselője.
A politikus Facebook-oldalán azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc végleg véget kíván vetni annak, hogy a "magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat". A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége - fogalmaz Dobrev Klára.
Az EP-képviselő azt is bejelentette, hogy a politikus döntését az elnökség tudomásul vette és új elnököt fognak választani.
Hangsúlyozta, hogy Gyurcsány Ferenc mindig élvezni fogja a DK egész közösségének barátságát, szeretetét és tiszteletét.
Dobrev Klára azt írta, hogy a nehéz idők nehéz döntéseket követelnek. Szavai szerint ma "nehéz időket élünk", nemcsak mi magyarok, az egész világ forrong, változik.
Hozzátette, hogy az utóbbi időben sokat beszélgettek arról, mi lenne a legjobb Magyarországnak, a magyar baloldalnak, a DK-nak, mivel óvhatnák meg az országot attól, hogy most már "véglegesen a populista jobboldal játszótere legyen".
A változások legtöbbször félelmet keltenek, de a baloldal soha nem félhet a változástól, különösen ma nem - szögezte le az EP-képviselő.
"Mi nem félünk változtatni. Változunk és új korszakot nyitunk" - írta.
Dobrev Klára jelezte, hogy a DK az egyetlen magyar párt, amelyben az elnököt a párt teljes tagsága választja, és hogy az elnökválasztást heteken belül megtartják. Egyúttal bejelentette: azon el fog indulni, az addig tartó átmeneti időszakban pedig Molnár Csaba ügyvezető alelnök fogja irányítani a pártot.
A bejegyzés végén Dobrev Klára beszámolt arról is, hogy elválnak Gyurcsány Ferenccel. A válásról a továbbiakban egyikük sem fog nyilvánosan beszélni, és arra kérnek mindenkit, hogy ezt tartsa tiszteletben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06