Svájc lesz a nagy ütközet helyszíne

Valujev-Holyfield Zürichben

Csütörtökön biztossá vált, hogy Zürichben rendezik meg december 20-án Nyikolaj Valujev és Evander Holyfield nehézsúlyú mérkőzését a Boksz Világszövetség (WBA) világbajnoki övéért.

2008.11.13 19:41MTI

Eldőlt, hogy Zürichben rendezik a decemberi Valujev-Holyfield ökölvívó címmérkőzést. A nagy érdeklődéssel várt összecsapásra a 13 ezer férőhelyes Hallenstadion nevű arénában kerül sor. Ezt a létesítmény vezetői jelentették be.

A kihívó, 46 éves legendás amerikai bokszoló sikere esetén minden idők legidősebb világbajnoka lenne. A jelenlegi csúcstartó honfitársa, George Foreman, aki 1994-ben 45 évesen verte meg Michael Moorert.

Holyfield - aki mindössze 750 ezer dollárt kap a fellépésért - karrierje során négyszer ült már a nehézsúly trónján, 53 profi meccséből 42-t nyert meg, kilencszer kapott ki és kétszer ért el döntetlent. Külön érdekesség, hogy 54 meccséből csupán négyet vívott az Egyesült Államokon kívül.

Valujev 49 eddigi mérkőzéséből 48-at megnyert, s csupán egyet veszített el, a WBA övét másfél év után idén augusztusban szerezte vissza, miután az üresen álló trónért kiírt mérkőzésen megosztott pontozással legyőzte Joe Ruizt.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.