Svájc lesz a nagy ütközet helyszíne
Valujev-Holyfield Zürichben
Csütörtökön biztossá vált, hogy Zürichben rendezik meg december 20-án Nyikolaj Valujev és Evander Holyfield nehézsúlyú mérkőzését a Boksz Világszövetség (WBA) világbajnoki övéért.
2008.11.13 19:41MTIEldőlt, hogy Zürichben rendezik a decemberi Valujev-Holyfield ökölvívó címmérkőzést. A nagy érdeklődéssel várt összecsapásra a 13 ezer férőhelyes Hallenstadion nevű arénában kerül sor. Ezt a létesítmény vezetői jelentették be.
A kihívó, 46 éves legendás amerikai bokszoló sikere esetén minden idők legidősebb világbajnoka lenne. A jelenlegi csúcstartó honfitársa, George Foreman, aki 1994-ben 45 évesen verte meg Michael Moorert.
Holyfield - aki mindössze 750 ezer dollárt kap a fellépésért - karrierje során négyszer ült már a nehézsúly trónján, 53 profi meccséből 42-t nyert meg, kilencszer kapott ki és kétszer ért el döntetlent. Külön érdekesség, hogy 54 meccséből csupán négyet vívott az Egyesült Államokon kívül.
Valujev 49 eddigi mérkőzéséből 48-at megnyert, s csupán egyet veszített el, a WBA övét másfél év után idén augusztusban szerezte vissza, miután az üresen álló trónért kiírt mérkőzésen megosztott pontozással legyőzte Joe Ruizt.