Universiade
Aranyérmes a férfi vízilabda-válogatott
A magyar férfi vízilabda-válogatott aranyérmet nyert a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett Universiade keddi zárónapján.
2015.07.14 08:48MTIA viadal honlapjának beszámolója szerint Vincze Balázs címvédő együttese a fináléban ötméteresekkel győzött az olasz csapat ellen úgy, hogy a második negyed végén négy, a nagyszünetben pedig még háromgólos hátrányban volt.
"Nagyon örülök, borzasztó nehéz volt, 0-4-nél eléggé kilátástalan volt a helyzetünk. Nyilvánvaló volt, hogy a védekezést meg kell erősítenünk, feljavult támadójáték nélkül pedig esélytelenek vagyunk" - idézte a vlv.hu honlap Vincze Balázst. A szakember hozzátette, ezt követően szépen jött fel az együttes, a lövések "megteltek" energiával. "A végjáték eszméletlen volt, az utolsó negyedben azt hiszem, öt vagy hat emberhátrányt kaptunk és mindösszesen egy emberelőnyt, amit időkérés után be is tudtunk lőni, eléggé nehezen tudtuk akár a döntetlent is megtartani. Kis híján így is sikerült a rendes játékidőben lezárni a meccset, de ez így is szép és jó" - mondta a tréner.
A kapus Bisztritsányi Dávid, az együttes kapitánya úgy fogalmazott, a csapat a pokolból a mennybe jutott: "Csapatként másztunk ki ebből a mélységből, amihez Botond kellett (Barabás Botond, a cserekapus). Őt szeretném kiemelni, az ő teljesítményét, mert gyakorlatilag ő nyerte meg nekünk a meccset."
A magyar küldöttség így két arany- és három bronzéremmel zárta az Universiadét.
Eredmény: férfi vízilabda, döntő:
Magyarország-Olaszország 14-13 (0-1, 1-3, 4-1, 2-2) - ötméteresekkel: 7:6
magyar gólszerzők: Bátori, Kovács G. 3-3, Illés, Halek, Sedlmayer 2-2, Jansik Sz., Chilkó
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06