Megállt a szíve a pályán
Javul Muamba állapota - pályára lép a Bolton
Fabrice Muamba állapotának javulására tekintettel a Bolton Wanderers labdarúgócsapata úgy döntött, hogy szombaton pályára lép a Blackburn ellen a Premier League 30. fordulójában.
2012.03.21 15:51MTIBogdán Ádám csapattársának szombaton, a labdarúgó FA Kupa negyeddöntőjében megállt a szíve a pályán, s azóta egy londoni klinikán kezelik. A csapat ezek után a keddi bajnokiját lemondta és egészen mostanáig azt sem lehetett tudni, hogy az eset után félbeszakított Tottenham elleni FA Kupa-meccset lejátsszák-e.
Szerdán azonban Owen Coyle vezetőedző azt is bejelentette, hogy nem lépnek vissza a sorozattól.
"Fabrice édesapja és mennyasszonya is azt szeretné, ha visszatérnénk a pályára" - mondta a tréner, aki szerdán tartott először edzést együttesének a tragédia óta, eddig ugyanis szinte minden percét Muamba betegágyánál töltötte. Az egykori Zairében született, korábbi U21-es angol válogatott játékos a szombati mérkőzés 41. percében, a kezdőkör közelében zuhant a földre úgy, hogy senki nem ért hozzá.
A bíró megállította a játékot, Muambát pedig percekig próbálták a pályán újraéleszteni, majd hordágyon levitték. Howard Webb játékvezető minden futballistát beküldött az öltözőbe, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a találkozó nem folytatódik.
A 23 éves középpályásnak sokáig kritikus volt az állapota, hétfőn azonban már azt közölték, hogy jobban lett, önállóan lélegzik, és a szíve is mindenfajta segítség nélkül ver. Azóta folyamatosan javul az állapota.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


